Percről percre

Kimentettek egy embert az áradó Dunából Tahitótfalunál | Extrém terhelésnek vannak kitéve a gátak | Kövesse az árvízi híreket a hirado.hu-n

Olasz miniszter a migrációról: Olyanok is érkezhetnek országainkba, akik ellenünk akarnak harcolni

A migráció balkáni és földközi-tengeri útvonalán is fennáll a veszély, hogy terroristák szivárognak be az izraeli-palesztin konfliktus következményeként – jelentette ki Antonio Tajani olasz külügyminiszter egy rádióinterjúban vasárnap.

Tajani hangoztatta, Olaszország nem becsüli le annak lehetőségét, hogy akár merényletet is elkövethetnek az ország területén. Hozzátette, az a veszély is fennáll, hogy valaki az interneten látottak vagy olvasottak alapján fanatizmusból terroristává válik.

A külügyminiszter az Rtl kereskedelmi rádióadónak adott interjúban arról biztosította az olaszokat, hogy az ország területét jelenleg nem fenyegeti kiemelt veszély, de – tette hozzá – a helyzet gyorsan változhat.

Elmondta, hogy a nemzetbiztonsági tanács szombat esti ülésén

tovább erősítették az olaszországi zsidó közösségek vallási és diplomáciai épületei védelmét,

amelyek száma meghaladja a kétszázat.

Ezzel egy időben

a belügyminisztérium szigorította a határellenőrzést terroristák esetleges beszivárgása megakadályozására.

Antonio Tajani elmondta: a közel-keleti térségből érkező terroristák a keleti és a déli migrációs útvonalat követhetik Európa felé.

Matteo Piantedosi belügyminiszter korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy az Izrael és a palesztinok közötti feszültség, valamint az azt kísérő humanitárius válsághelyzet növelni fogja a migrációs áramlatot.

Guido Crosetto védelmi miniszter szerint erősíteni kell a határok védelmét. „A szegénység és háború elől menekülők csoportjaiban

olyanok is érkezhetnek országainkba, akik ellenünk akarnak harcolni. Őket nem engedhetjük be”

– szögezte le Crosetto.

Az utóbbi napokban ismét erősödött a Lampedusa szigetén kikötő csónakok száma, és egyre többen vallják magukat palesztin menekültnek.

Kiemelt kép forrása: Európába igyekvő afrikai illegális bevándorlók a Kanári-szigetekhez tartozó Lanzarote szigetén fekvő Arrecife kikötőjében 2023. október 11-én.  fotó: MTI/EPA/EFE/Adriel Perdomo

Ajánljuk még