Elhangzott: kétszáz ember ellen pedig azért indítottak eljárást, mert a Hamász terrorcselekményeit éltette. Franciaországban a legmagasabb terrorkészültség van érvényben, miután
pénteken egy gimnáziumban egy iszlamista halálra késelt egy tanárt, két másik embert pedig megsebesített.
A francia belügyminiszter szerint ez a támadás összefüggésben van a Hamász Izrael elleni támadásával.
A felvételek szerint „Izrael gyilkos, Macron pedig a segédje” skandálta a tömeg egy szombati, Párizs belvárosában tartott tüntetésen, ahol
a tüntetők szabad Palesztinát követeltek.
Volt, aki a transzparensére azt írta, hogy az izraeli területeket a Jordán folyótól a Földközi-tengerig át kell adni a palesztinoknak; a nőt elvezették a rendőrök.
A francia rendőrök nagy létszámban, rohamfelszerelésben vonultak a tüntetés helyszínére, ahol kilenc embert vettek őrizetbe és 260 bírságot szabtak ki.
Ezt a megmozdulást ugyanis – más palesztinbarát tüntetésekhez hasonlóan – a francia kormány betiltotta.
A párizsi vezetés attól tart, hogy a Hamász palesztin terrorszervezet és Izrael közötti konfliktus hozzájuk is begyűrűzik. A félelmük nem alaptalan, a hivatalos jelentések szerint
a Hamász terrorcselekményei óta megugrott az antiszemita támadások száma Franciaországban
– hangzott el a műsorban. Egy hét alatt csaknem 200 ilyen esetet regisztráltak, a közösségi oldalakról pedig 2500 zsidógyűlölő vagy terrorizmust támogató bejegyzést jelentettek.
A műsor idézte a francia belügyminisztert, aki azt mondta, a
múlt szombat óta 65 embert tartóztattak le Franciaországban antiszemita cselekményekkel közvetlen összefüggésben,
ebből 23 ember külföldi állampolgár volt. „A köztársaság valamennyi prefektusának azt az utasítást adtam, hogy szisztematikusan minősítsék le és vonják vissza mindezen külföldiek tartózkodási engedélyét” – idézte a Híradó Gérald Darmanin belügyminisztert.
A belügyminiszter szerint kétségkívül
összefüggés van a Hamász Izrael elleni támadása és a pénteki iskolai késes támadás között.
Elhangzott, hogy Franciaországban az eset után a legmagasabb szintű terrorkészültség van érvényben, fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be az országban zajló rögbi-világbajnokság helyszínén, de zsinagógák környékén is növelték a rendőrök számát.
Kapcsolódó tartalom
Egy napon belül bombariadó miatt kiürítették a versailles-i kastélyt, a Louvre múzeumot, illetve Gare de Lyon vasútállomást is. A fenyegetésekről azonban mindhárom esetben kiderült, hogy hamisak voltak – hangzott el a műsorban.
Kiemelt kép: Rendőrök biztosítják a helyszínt az észak-franciaországi Arras egyik gimnáziumában történt késelést követően 2023. október 13-án (Fotó: MTI/AP/Michel Spingler)