Két csütörtökre, Párizsba tervezett palesztinbarát tüntetést tiltottak be Laurent Nunez párizsi rendőrprefektus utasítására – közölte a párizsi rendőrségi prefektúra kedden este. A tilalmat
a közrend megzavarásának veszélyére tekintettel rendelték el
– magyarázta döntését a prefektúra. Ezzel az indokkal több franciaországi városban tiltottak be demonstrációkat, így történt hétfőn, Lyonban is.
Két nagy számú közösség
A két csütörtökre tervezett párizsi tüntetést a Place de la République téren tartották volna 18 órakor. Az egyik tüntetésre való felhívás a „Az igazságos és tartós palesztinai békéért” létrehozott országos szervezet illetve „Franciaország–Palesztína Szolidaritás Egyesület” részéről érkezett. A két palesztinokat támogató szervezet
a Gázai övezet izraeli kormány által elrendelt blokádjának megszüntetését követeli.
A kormány attól tart, hogy a Hamász szombaton Izrael ellen intézett támadása és Izrael válaszlépése, a Gázai övezet bombázása átterjesztheti az erőszakot Franciaországra. Franciaországban él a legnagyobb muszlim közösség és a legnagyobb zsidó közösség is Európában – jegyzi meg a Le Figaro.
Süteményosztás, majd tiltás Berlinben
Szintén két demonstrációt tartottak volna Berlinben, ahol a rendőrség betiltotta a német fővárosban szerdára tervezett két palesztinbarát gyűlést, az egyiket a Brandenburgi kapunál, a másikat pedig Neukölln kerületben – számolt be a Deutsche Welle.
A berlini rendőrség szintén a közbiztonság és a közrend veszélyeztetésére hivatkozva tiltotta be a két megmozdulást. A rendőrség kedd este a döntést indokolva „a közel-keleti helyzetre, a hasonló gyűléseken a múltban elkövetett bűncselekményekre, valamint a múlt hétvégi berlini eseményekre” hivatkozott.
Kapcsolódó tartalom
Szombaton a Samidoun nevű palesztin fogolyszolidaritási hálózat tagjai
nyilvánosan ünnepelték az Izrael elleni, halálos áldozatokat követelő terrortámadásokat azzal, hogy édességeket osztogattak Neuköllnben.
Währenddessen verteilen Anhänger von Samidoun Deutschland in #Neukölln Süßigkeiten als Reaktion auf den Terror in Israel. Und ich frage mich, warum diese Organisation noch nicht verboten wurde? @NancyFaeser? pic.twitter.com/dOiypOlK0M
— Ahmad Mansour (@AhmadMansour__) October 7, 2023
Nem ez az első eset, hogy a berlini rendőrség betiltja a palesztinbarát tüntetéseket. Az év elején a palesztinok Izraelből való kiutasítása alkalmából tervezett felvonulást tiltották be az antiszemita jelszavakkal és az erőszak dicsőítésével kapcsolatos aggályok miatt.
A német főváros kormányzó polgármestere, Kai Wegner kedden még a rendőrség bejelentése előtt a palesztinbarát tüntetések betiltása mellett foglalt állást, mondván: Berlinben nincs helye az antiszemitizmusnak és az Izrael-gyűlöletnek.
(Kiemelt kép: Palesztinokat támogató demonstrélók csapnak össze a rendőrökkel Berlin Neukölln nevű kerületében 2023. október 7-én. Fotó: MTI/AP/DPA/Paul Zinken)