Aktuális

Vasárnap hajnalban óraátállítás! Így módosul egyes vonatok és buszok menetrendje

Betiltották Bécsben az estére meghirdetett palesztinpárti szimpátiatüntetést

Nem engedélyezték az osztrák hatóságok a szerda estére Bécs belvárosában meghirdetett palesztinpárti szimpátiatüntetést.

A megmozdulást mindössze néhány órával annak kezdete előtt tiltották be.

Kapcsolódó tartalom

Gerhard Pürstl rendőrfőkapitány sebtében összehívott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a lépés a közbiztonság fenntartása szempontjából „megengedett és ajánlott”. Hangsúlyozta: azért kellett így cselekedni, nehogy áthozzák az erőszakos közel-keleti konfliktust Bécs utcáira.

Pürstl a legfrissebb hírszerzési értesülésekre hivatkozva elmondta, hogy az eredetileg „Virrasztás szolidaritásból Palesztinával” néven meghirdetett megmozdulás Izrael elleni „egyértelmű erőszakcselekményekre való felhívásokba” torkollhatott volna.

A rendezvény előtt az interneten közzétett felhívásokban a radikális iszlamista Hamász által használt jelszavakat használtak, amelyek „szabad Palesztina” mellett Izrael állam teljes megsemmisítését propagálják. A tüntetés szervezője nem határolódott el ezektől, így a hatóságok gondos megfontolást követően úgy döntöttek, hogy nem engedélyezik a demonstrációt – tette hozzá Pürstl.

Kapcsolódó tartalom

Leszögezte, az osztrák rendőrség mindent elkövet, hogy az este hét órára tervezett palesztinpárti tüntetés ne tartsák meg. Hozzátette, hogy a biztonsági erők megfelelő jelenlétével fognak erről gondoskodni.

A rendőrfőnök közölte, hogy korábban 200-250 tüntetőre számítottak, köztük – erőszakos ideológiákat követő – Hamász-szimpatizánsokra is.

A palesztinpárti szimpátiatüntetést a BDS Austria nevű szervezet jelentette be, amely egyebek között Izrael elleni szankciókért száll síkra, míg véget nem vetnek az apartheidnek és Palesztina megszállásának.

Kapcsolódó tartalom

Este fél héttől a központi Ballhausplatzon a helyi zsidó közösség kezdeményezésére a véres Hamász-támadás áldozataira, illetve az eltűntekre emlékeznek.

A kiemelt kép illusztráció. 

Ajánljuk még