Mirjana Spoljaric közleményében kiemelte, hogy a segélyszervezet – együttműködve a Palesztin Vöröskereszttel és a Magen David Adom izraeli mentőszolgálattal – kész segíteni a szétszakított családtagok egymásra találásában, az eltűnt emberek sorsának felderítésében és a sebesültek mentésében.
Az ICRC elnöke egyúttal mély együttérzéséről biztosította a fegyveres konfliktus miatt szenvedő családokat, hangsúlyozva, hogy az általa vezetett szervezet minden lehetséges eszközzel segíteni kívánja őket. Hozzátette: folyamatos kapcsolatban állnak a szemben álló felekkel annak érdekében, hogy továbbra is humanitárius segélyben részesíthessék a rászorulókat mindkét oldalon, valamint hogy alkalmazottaik látogathassák az izraeli és a palesztin börtönökben fogvatartottakat egyaránt. Az együttműködés keretében a Vöröskereszt nemrég egészségügyi felszereléseket juttatott el egy gázai kórházba – írta.
A közlemény hangsúlyozza, hogy polgári személyek életének kioltása és a velük való rossz bánásmód egyaránt sérti a nemzetközi jogot. A genfi konvenció megköveteli a sebesültek és a betegek ellátását, illetve ápolását – emlékeztetett. A Nemzetközi Vöröskereszt arra is figyelmeztet, hogy a fogva tartott emberekkel emberségesen kell bánni. A nemzetközi humanitárius jog tiltja a túszejtést; a túszul ejtett személyeket azonnal szabadon kell engedni – szögezte le Spoljaric.