Percről percre

Komáromnál tetőzik az árhullám, délután jön Esztergom, szombaton Budapest | Lezárták a Batthyány téri metróállomást | Több vármegyében is utakat zártak le – Kövesse az árvízi híreket a hirado.hu-n

Kínai segítségre támaszkodhatott a Wagner-csoport a lázadásakor

| Szerző: hirado.hu
A nemrég nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint a katonai magánvállalat kínai cégektől szerzett be műholdakat és az ezekkel járó szolgálatásokat, és ezt nem csupán az ukrajnai fronton, hanem Afrikában és a csoport júniusi lázadása alkalmával is felhasználta.

A Wagner zsoldoscsoport 2022 novemberében szerződést kötött egy kínai céggel két műhold beszerzésére és műholdképeik felhasználására. A felvételeket a katonai magánvállalat a hírszerzési munkájához használta fel az AFP birtokába jutott dokumentumok szerint, és hivatalosan az ukrajnai frontvonalat vizsgálták.

Szakértők szerint ugyanakkor a Wagner

nemcsak az ukrajnai, hanem az afrikai műveleteihez, sőt, a júniusi sikertelen lázadásának támogatására is felhasználta a kínai segítséget.

Hogy minderről a kínai vezetésnek volt-e tudomása, egyelőre nem világos.

Az angol és orosz nyelven írt szerződések szerint a Chang Guang Satellite Technology űróriáshoz tartozó két nagy felbontású megfigyelő műholdat adott el a Nika-Frutnak, amely akkoriban Jevgenyij Prigozsin érdekeltségeibe tartozott. A több mint 30 millió dolláros (mintegy 10,5 milliárd forintos) ár műholdakra és a kiegészítő szolgáltatásokra vonatkozott.

Az AFP forrásai szerint

Prigozsinék még idén május végén is rendeltek képeket orosz területekről, méghozzá az ukrán határ és a Moszkva közötti útvonal mentén, amelyet június végén, a lázadás idején a Wagner erői elfoglaltak.

A kínai céggel kötött szerződés még mindig aktív – fejtette ki a neve elhallgatását kérő forrás.

A kínai külügyminisztérium szóvivője úgy nyilatkozott, Kína mindig körültekintően és felelősségteljesen viszonyul a vonatkozó exportkérdésekhez, és szigorúan a kínai politikával, törvényekkel és nemzetközi kötelezettségeivel összhangban jár el.

Az amerikai hatóságok vélhetően már korábban tudtak a szóban forgó szerződésekről, ugyanis az érintett kínai cégek felkerültek az Egyesült Államok szankciós listájára.

Kiemelt kép: A Wagner-csoport egy tagja Rosztov-na-Donu városában a júniusi lázadás idejekor (Fotó: Arkagyij Budniszkij/Anadolu Agency via Getty Images)

Ajánljuk még