Aktuális

Hatalmas robbanás rázta meg hajnalban Lágymányost, két lakás teljesen leégett, egy ember meghalt

Kormányválsághoz vezethet a bevándorlási törvényjavaslat Franciaországban

| Szerző: hirado.hu
Bizalmatlansági indítványt adhat be a kormányt támogató Köztársaságiak pártja, ha az Emmanuel Macron vezette kormánypárt a hírhedt 49.3-as törvényjavaslattal keresztülveri az illegális migránsok legalizálását lehetővé tevő bevándorlási törvényt – jelentette be a kormányt támogató Köztársaságiak (LR) első embere. A kormánnyal szövetséges centrista Demokratikus Mozgalom (MoDem) sem támogatja a diktatórikus módszer alkalmazását.

„Soha nem fogunk megszavazni egy

olyan szöveget, amely csalásra buzdítja az illegális bevándorlókat!”

– hangsúlyozta Bruno Retailleau, az ellenzéki jobbközép Köztársaságiak szenátusi frakciójának vezetője a CNews francia hírtelevíziónak nyilatkozva.

Egy papír mind felett

A francia kormány bevándorlási törvényjavaslata a „hiányszakmákban” dolgozó, papírokkal nem rendelkező bevándorlók státusának törvényesítését írja elő. Bár mindössze egy hónap van csak hátra addig, hogy a szenátus november 6-án a javaslatot megvizsgálja, a konzekvensen bevándorlópárti Gérald Darmanin belügyminiszter törvényjavaslata még nem talált többségre a testületben.


Bruno Retailleau arra utalt, hogy a törvény elfogadása esetén a státusukat legalizálni óhajtó migránsoknak mindössze valami papírt kéne szerezni arról, hogy valahol alkalmazzák őket.

A konzervatívok heves ellenállását látva a kormányzat részéről kilátásba helyezték, hogy Emmanuel Macron köztársasági elnök ismét él a számára rendelkezésre álló, 49.3-as, a nyugdíjtörvény kapcsán hírhedtté vált jogszabállyal, amely lehetővé teszi, hogy az államfő a törvényhozás nélkül, gyakorlatilag egy személyben érvényesítsen egy törvényjavaslatot – közli a Le Figaro.

„Ha 49,3 lesz, annak következménye egy bizalmatlansági indítvány”

fenyegetőzött erre Éric Ciotti, az LR elnöke.

A jobboldal ritkán támogatja ezt az instabilitáshoz vezető lépést: amikor Macron a 49.3-as törvénnyel élt a nyugdíjreform ügyében, mindössze 19-en szavaztak a bizalmatlansági indítvány mellett.

A legitim Franciaország

Most viszont motiváltabbak lehetnek a konzervatív képviselők: a republikánusok régóta ellenzik a bevándorlási törvény 3. cikkelyét, amely a munkaerőhiánnyal küzdő ágazatokban dolgozó, az országban illegálisan tartózkodó, papírokkal nem rendelkező munkavállalók legalizálásáról rendelkezik.

Ciotti, aki szerint ez a javaslat veszélyes az ország kohéziójára nézve, meggyőzte pártját, hogy támogassa a bizalmatlansági indítványt a törvényjavaslat áterőltetése esetén.

Bruno Retailleau fogalmazta meg a konzervatívok egyik fontos ellenvetését: szerinte a kormánynak a már legálisan Franciaországban tartózkodó munkavállalók foglalkoztathatóságára kellene inkább összpontosítania.


„Van 450 ezer legálisan az országban tartózkodó bevándorló, aki munkanélküli” – mondta Retailleau.

Van 1,4 millió fiatal is az országban, aki sem iskolába, sem munkába nem jár, és közel 2 millió francia az RSA-n

(szolidaritási munkanélküli segély állástalanoknak – a szerk.) – velük mit fogunk velük kezdeni? – tette fel a kérdést a Köztársaságiak vezető szenátora.

Tartózkodó szövetséges

Szintén ellenzi a 49.3-as törvény alkalmazását, a bevándorlási törvény erőszakos keresztülverését a centrista MoDem, a kormányzó Reneszánsz párt szövetségese. Miközben a Le Point által idézett Darmanin azzal érvel az illegális migránsok helyzetének legitimizálása mellett, hogy marokkói idénymunkások nélkül megbénul a francia mezőgazdaság, a liberális francia hetilap cikkéből kiderül: bár Francois Bayrou, a MoDem elnöke nem zárkózik el a javaslat elől, nem támogatja a 49.3-as cikkely segítségével annak elfogadását.

A törvény vitája körüli

politikusi szerepvállalások már a 2027-es elnökválasztást vetítik előre

– jegyzi meg a Le Point –, hiszen a vitát politikája népszerűsítésére is felhasználó Bayrou éppúgy lehetséges elnökjelölt, mint a jelenlegi belügyminiszter, az álláspontja védelmezését szintén propagandisztikusan kezelő Darmanin.

Olivier Véran kormányszóvivő mindeközben a BFM TV francia hírtelevízióban még azon is csodálkozott, egyáltalán hogyan lehet valaki ellene a javaslatnak – szerinte ráadásul éppen a Köztársaságiaknak lehet fontos ez a javaslat, hiszen a párt kiemelten foglalkozik a bevándorlással.

Kiemelt kép: Migránsok táncolnak a Darmanin-törvény elleni tüntetésen 2023. március 25-én. Ez a javaslat sem tetszik nekik, mert „munkára kényszerít” (Fotó: Telmo Pinto/SOPA Images/Light Rocket/Getty Images)

Ajánljuk még