A Kurdisztáni Munkáspárthoz közeli ANF hírügynökség a PKK közleményére hivatkozva tudatta, hogy az akciót válasznak szánták Törökország kurd térségekben folytatott tevékenységére.
Ali Yerlikaya török belügyminiszter beszámolója szerint a reggeli órákban egy
öngyilkos merénylő felrobbantotta magát a belügyminisztérium épülete előtt, társát agyonlőtték.
A robbantást követő lövöldözésben két rendőr könnyebb sérüléseket szenvedett.
Recep Tayyip Erdogan török elnök „a terrorizmus utolsó rúgkapálásáról” beszélt a parlamentben. Hangsúlyozta, hogy „a gazemberek” nem érték el és sosem fogják elérni céljaikat. Kiemelte azt is, hogy a terrorizmus kérdését Törökországon belül nagyrészt már megoldották, de továbbra is védeni kell az ország déli – Szíriával és Irakkal közös – határtérségeit.
A merényletet szimbolikus jelentőséggel bíró napon követték el. Vasárnap ült össze ismét a török parlament a nyári szünetet követően, megkezdve őszi ülésszakát.
Ez volt az első robbantásos merénylet Ankarában 2016 óta. Egy magas beosztású rendőrtiszt közlése szerint a terroristák a fővárostól 260 kilométerre délkeletre fekvő Kayseriben
rabolták el a támadásra használt kisteherautót, amelynek vezetőjét megölték.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az X közösségi platformon tett bejegyzésében szolidaritásáról biztosította Ankarát a terrorizmussal szembeni harcban.
Kiemelt kép: a biztonsági szolgálat tagjai a török belügyminisztérium épülete közelében elkövetett robbantásos merénylet helyszínén Ankarában 2023. október elsején. (Forrás: MTI/EPA/Necati Savas)