A műsorba Dunaszerdahelyről bejelentkező Tárnok Balázs azt mondta, Szlovákiában sorsdöntő választás zajlik, amelyen akár az országos szintű etnikai alapú politizálás is múlhat.
Közölte: ahhoz, hogy biztosan legyen magyar párt a szlovák törvényhozásban, az kell, hogy minél több – lehetőleg minden szavazásra jogosult – felvidéki magyar vegyen részt a választáson, s adja le a szavazatát este tíz óráig.
Utalt arra, hogy az elmúlt hetekben
Szlovákia történetének legagresszívebb kampánya zajlott le,
ami magyar szempontból kedvezőtlen hatással járt: magas részvételt hozott.
Közölte: egyelőre a magyarok lakta vidékeken a részvétel ráadásul alacsonyabb az országos átlagnál. Ezért
fontos, hogy az utolsó órákban minél több magyar menjen el voksolni, gondoskodjon így a magyar érdekek parlamenti képviseletéről
– hangoztatta.
Tárnok Balázs elemzése szerint az egységes szlovákiai magyar párt, a Szövetség bejutásához legalább olyan – vagy magasabb – részvételi arány szükséges, mint az országos átlag.
Azt mondta,
jelenleg megjósolhatatlan, melyik szlovák párt – a Robert Fico vezette Irány (Smer-SD) vagy Zuzana Caputová államfő korábbi pártja, a liberális Progresszív Szlovákia (PS) – végez az első helyen,
de szinte biztosan komoly versenyfutás lesz e két párt között, míg harmadik erőként a korábbi miniszterelnök, Peter Pellegrini pártja, a szociáldemokrata Hang (Hlas-SD) jelenhet meg. Utóbbi „királycsináló” is lehet – fűzte hozzá.
Kapcsolódó tartalom
Közölte: a választások előtt mintegy 25 százalékos volt a bizonytalanok aránya, a részvételi adatokból pedig az látszik, hogy jelentős részük döntött és elment szavazni. Rajtuk múlik, milyen kormánya lesz Szlovákiának – értékelt.
Azt mondta, sok múlik a három legerősebb párt támogatottságán és a bejutási küszöbön „táncoló” pártok eredményén a választás végkimenetelében.
Bartal Tímea pozsonyi tudósító a műsorban szintén Dunaszerdahelyről bejelentkezve közölte: bár hivatalosan nem hozzák nyilvánosságra a részvételi adatokat, az újságírókhoz eljutott eddigi információk szerint
a szlovákok lakta, illetve szlovák többségű területeken kifejezetten magas a részvétel, míg a magyar járásokban alacsonyabb
– eddig nagyjából csak 40 százalék körüli.
Hozzátette: Dunaszerdahely és Komárom környékén valószínűsíthetően
sok magyar még nem szavazott.
Azt mondta, az országosan várható magas részvétel azt is jelentheti, hogy
akár 160 ezer szlovákiai magyarnál is többnek kellene leadnia a voksát a magyar párt parlamentbe jutásához.
Éppen ezért a következő órákban a magyar érdekképviselet érdekében sok magyarnak kellene elindulnia a szavazóhelyiségek felé.
Bartal Tímea közölte: két szavazókörben rendkívüli események miatt meg kellett szakítani szavazást, ezért ezeken a helyszíneken csak éjjel háromnegyed tízkor zárnak. Ez azt is jelenti, hogy
22:45-ig semmilyen részeredmény nem várható,
az előzetes végeredmény pedig várhatóan éjfél után derül csak ki – fűzte hozzá.
Kiemelt kép forrása: Egy nő voksol kislányával egy pozsonyi szavazóhelyiségben 2023. szeptember 30-án, a szlovák parlamenti választások napján. Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek











