Magas kerítés, kamera és ellenőrző kapuk – megnyílt Szicíliában az egyik olyan tábor, ahol azokat az illegális bevándorlókat helyezik el, akik úgynevezett biztonságos országból érkeztek. Ők
nem háború vagy éhínség miatt hagyták el hazájukat, hanem gazdasági megfontolásból.
Az olasz kormány a múlt héten napja szigorított a bevándorlási szabályokon:
az országba illegálisan belépő migránsokat zárt táborokban helyezik el.
Ilyenekből lakott területektől távol, minden tartományban létesítenek majd egyet-egyet.
A migránsok itt legfeljebb egy hónapig tartózkodhatnak. Ez idő alatt gyorsított eljárásban döntenek arról, hogy maradhatnak vagy sem. Róma azzal számol, hogy így gyorsabban kitoloncolhatja azokat, akik nem teljesítik a maradáshoz szükséges feltételeket.
„Nagy szerepet kapnak a migránstáborok, ezekből egyre többet létesítünk, így teljesíteni tudjuk azt, amit elvárnak tőlünk. Vagyis, hogy növeljük a kiutasítások számát” – fogalmazott Matteo Piantedosi olasz belügyminiszter, miután a kormány – a migrációs vészhelyzetre hivatkozva – tizenegy új rendelettel szigorította szerdán a migrációs jogszabályokat.
Ezentúl antropometriai és más orvosi vizsgálattal próbálják megállapítani, hogy az érkező migránsok hány évesek, ugyanis
sokszor kiskorúnak hazudják magukat, hogy ne küldhessék vissza őket.
Lampedusára naponta ezrével érkeztek Afrikából az illegális bevándorlók. A migrációs veszélyhelyzet megbénította az ellátórendszert, káoszt és bizonytalanságot okozott a szigeten.
Az olasz miniszterelnök úgy fogalmazott: Olaszország nem vár senkire és egyedül veszi fel a harcot a migrációval szemben.
„Nem fogom megengedni, hogy Olaszország Európa menekülttáborává váljon.
Ezt pedig úgy érhetjük el, ha hadat üzenünk az emberkereskedőknek. Ehhez szükség van más országok segítségére is, olyanokéra, amelyek nem akarnak a bűnszervezetek túszaivá válni” – hangsúlyozta Giorgia Meloni, aki szerint a Lampedusára érkező hajók miatt tarthatatlan a nyomás.
Az olasz miniszterelnök azt is mondta:
Európában nem arról kell vitázni, hogyan lehetne szétosztani a bevándorlókat a tagállamok között, hanem arról, hogyan lehet megfékezni az emberkereskedőket, és megerősíteni a külső határokat.
Giorgia Meloni tengeri misszióval akadályozná meg, hogy a bevándorlók elinduljanak Afrikából. És felvetette azt is, hogy már Afrikában ellenőrizni kellene, kinek lenne joga menekültstátuszra.
Kiemelt kép: Afrikai illegális bevándorlók elszállításukra várakoznak az olaszországi Lampedusa kikötőjében 2023. szeptember 18-án (Fotó: MTI/EPA-ANSA/Ciro Fusco)