Gyász

Elhunyt Tordy Géza színművész

Sok embert letartóztattak embercsempészet miatt Tunéziában

Összesen 106 gyanúsítottat tartóztatott le Tunéziában a nemzeti gárda az embercsempészet és illegális migráció elleni razziák során az utóbbi 48 órában – közölte a gárda kedden.

A tájékoztatás szerint a letartóztatásokat a délkeleti Szfaksz, valamint az ország középső részén lévő Tunisz tartományban hajtották végre.

Kapcsolódó tartalom

A letartóztatottak között van 16, különböző embercsempész-bandák szervezésével gyanúsított elkövető, és 90 körözött személyt is megtaláltak. Emellett nagy összegű készpénzt, valamint 19 hajót is lefoglaltak.

A Földközi-tenger partján lévő országon halad át az egyik legforgalmasabb, Európába tartó migrációs útvonal. Bár a tunéziai hatóságok igyekeznek megfékezni az illegális migrációt, ismét emelkedik az Olaszországba érkezők száma, Szfakszot ugyanis az olaszországi Lampedusa szigetétől mindössze 190 kilométer választja el. Az aprócska délolasz szigethez az utóbbi időben több ezer illegális bevándorló érkezett.

A kiemelt kép illusztráció. 

Ajánljuk még