Az olasz miniszterelnöki hivatal közlése szerint a hosszúra nyúlt megbeszélésen az aktuális nemzetközi kérdéseket érintették, amelyek a földközi-tengeri országok pénteki máltai csúcstalálkozóján, valamint jövő héten az Európai Tanács informális spanyolországi, granadai találkozóján lesznek napirenden.
A francia elnök Giorgio Napolitano olasz államfő gyászszertartásán vett részt. A római parlament épületéből Meloni és Macron gyalog sétált át a szomszédos kormánypalotába.
Giorgia Meloni vasárnap igent mondott Emmanuel Macron együttműködési kezdeményezésére az illegális bevándorlással szembeni fellépésben.
A római kormány bejelentése szerint a szerdai kormányülésen újabb intézkedésekkel szigorítják a határsértőkre vonatkozó szabályokat. A sajtóban kiszivárgott tervezet kiutasítást ír elő a magukat 18 évesnél fiatalabbnak valló bevándorlók esetében, ha kiderül róluk, hogy valójában felnőttkorúak.
Az életkor ellenőrzéséhez a hatóságok csontvizsgálatot is elrendelhetnek. Helyhiány esetén a felnőtt kísérő nélkül érkező, de 16 évnél idősebb fiatalkorúakat a felnőtt-táborokban is elhelyezhetik, legfeljebb három hónapra.
Az intézkedések között szerepel, hogy a migránsoknak fenntartott táborokban, rendkívüli helyzetekben, például tömeges érkezés esetén, a belügyminisztérium a pénzügyőrség embereit is szolgálatba állíthatja.
Ezzel egy időben nem csillapodott a vita Róma és Berlin között, miután nyilvánosságra került, hogy a német kormány 790 ezer euró támogatást adott az SOS Humanity német civil szervezetnek, amely 2016 óta a Földközi-tengeren tevékeny, és az olaszországi partokra szállítja a migránsokat.
Matteo Salvini, a kikötőkért is felelős infrastrukturális és közlekedési miniszter kijelentette: „Miközben engem bíróság elé állítottak, mert nemet mondtam egy spanyol finanszírozású hajó kikötésére, tiszteletet várok el Európától és az európai országoktól. Nem hiszem, hogy Olaszország magánszervezeteket finanszírozna, amelyek a migrációt működtetik (..). Ha a német civilek Németországba vinnék a migránsokat, nem lenne semmi probléma, de ha Olaszországban hagyják őket, akkor az probléma”.
Salvini arra utalt, hogy korábbi belügyminiszterként 2018-ban nem engedélyezte azonnal az Open Arms spanyol civil hajó kikötését, és ezért bírósági per indult ellene.
Salvini kijelentéseire Julia Unterberger, a Dél-Tiroli Néppárt (SVP) szenátora reagált, aki a római parlament felsőháza egyik független frakciójának vezetője.
Unterberger azt mondta, hogy a civil szervezetek bűnözőként való feltüntetése Olaszországot egyre inkább Magyarországhoz, Lengyelországhoz és Oroszországhoz közelíti. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy Salvini szerint a mai német kormány a migránsokat az országok „inváziójára és destabilizációjára használja, amiként nyolcvan évvel ezelőtt a nácizmus a hadseregével tette”.