A demokrata szavazók 25 százaléka azt tervezi, hogy Robert F. Kennedyt támogatja a demokrata előválasztáson, derül ki a Rasmussen Reports által végzett kutatásból, melyet a Newsweek ismertetett.
Kennedy − a meggyilkolt John F. Kennedy (JFK) elnök unokaöccse − mióta áprilisban bejelentette indulását, a jelenlegi amerikai elnök egyik legkomolyabb kihívójává lépett elő. Párthovatartozása ellenére a politikus sok konzervatív választó részéről kifejezetten rokonszenves fogadtatásban részesült.
A demokraták 41, a republikánusok 56, továbbá a párthovatartozás nélküliek 49 százaléka inkább kedvezően vélekedik Kennedyről. Ennél is beszédesebb, hogy ha a demokraták és a republikánusok Joe Bident, illetve Donald Trumpot jelölik az elnöki posztra, Kennedy pedig függetlenként indul, a demokrata szavazók 33 százaléka vélhetően rá szavazna, 14 százalékuk pedig egyenesen biztos benne, hogy támogatná őt.
A demokraták kifejezetten aggódnak amiatt, hogy egy harmadik párt jelöltje szavazatokat vinne el Bidentől, mely egyértelműen elősegíteni Trump győzelmét.
Az utolsó dolog, amire Bidennek szüksége van, hogy ifjabb Robert Kennedy a libertárius színekben induljon – mondta Jay Townsend politikai tanácsadó a Newsweeknek, hozzátéve, hogy ebből semmi jó nem származik Biden számára.
Tisztán látszik tehát, hogy sok demokrata van, aki nem ragaszkodna ahhoz, hogy jövőre demokrata párti jelölt nyerje a választásokat. Ugyanakkor a felmérések azt mutatják, JFK unokaöccse a republikánusok között is nagy népszerűségnek örvend, vagyis valós igény lehet egy „harmadikutas” jelölt elindulására.
A Pew Research Center szeptemberi tanulmánya szerint
tízből három amerikai kedvezőtlen véleménnyel van a demokrata és a republikánus pártról, és 63 százalékuk elégedetlen az eddigi elnökjelöltekkel.
Harminchét százalék azt mondta, hogy szerencsésebb volna, ha több párt közül lehetne választani.
Kiemelt kép: Robert F. Kennedy Jr. (Fotó: EPA/Caroline Brehman)











