Időjárás

Tíz Celsius-fokkal esik vissza a hőmérséklet vasárnapra

Brüsszel a média irányítását is kisajátítaná

| Szerző: Közmédia központ Brüsszel / Ritó Szabolcs
A politikai közbeszéd baloldali dominanciájáról, valamint a Brüsszelben napirenden lévő médiatörvény-javaslat lehetséges hatásáról is kérdeztük Petri Bernadett-tet, a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda igazgatóját az Európai Unió fővárosában tartott könyvbemutatóján.

„A legfontosabb hozadéka annak, hogy meg tudtuk jelentetni ezt a könyvet angolul, hogy készülünk a választásokra, és ebben a felkészülésben megfelelő kapcsolatokat tudunk építeni olyan velünk együtt gondolkodókkal nemzetközi szinten, akikkel támogathatjuk egymást a kampányban” – mondta Petri Bernadett, a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda (MFOI) igazgatója a hirado.hu kérdésére válaszolva a Polgári Magyarországért Alapítvány brüsszeli rendezvényén.

A Petri Bernadett és Heil Kristóf Mihály által szerkesztett, A népszerűség átka (The curse of popularity) című könyv témája a politikai közbeszédben elterjedt populizmus fogalmát járja körül, amit a baloldal negatív címkeként használ a konzervatív oldallal szemben. A pódiumbeszélgetés részvevői többek között arról folytattak eszmecserét, hogy a baloldali mainstream hogyan kovácsolt előnyt abból, hogy saját értelmezésekkel ruház fel már meglévő fogalmakat, majd azokat a közbeszéd meghatározó részévé teszi. A beszélgetés során arra is felhívták a figyelmet, hogy az olyan technokratikus hatalmi formák, mint az Európai Unió brüsszeli intézményrendszere, ezt a kommunikációs eszközt alkalmazva igyekeznek elvitatni a számukra nem tetsző, ám demokratikus többséggel megválasztott nemzetállami kormányok legitimitását is.

Populizmus vagy demokrácia?

A könyvről szólva lapunknak adott válaszában Petri Bernadett elmondta, hogy a kiadvány

„példákon keresztül járja körül, hogy milyen módon próbálja az európai baloldal lejáratni a hatalomgyakorlás azon szereplőit, akik próbálnak nem eltávolodni az állampolgároktól, hanem az ő akaratukat érvényre juttatni.”

A szerző hangsúlyozta, hogy felfogásuk szerint a politikai hatalomgyakorlás során a demokrácia alapelvének kell érvényesülnie, vagyis a megválasztott döntéshozók az emberek akaratának vannak alárendelve, és annak kell érvényt szerezniük.

A média szerepe

A közbeszéd baloldali liberális dominanciája kapcsán lapunkat az is érdekelte, megteheti-e az EU, hogy a médiaszabadságról szóló törvényjavaslat által a brüsszeli döntéshozók kezébe adná többek között a tagállami médiapiac, köztük a közmédiumok működtetésének szabályozását is. Mint ismert, a média és az újságírók függetlenségének biztosítására hivatkozva a brüsszeli javaslat értelmében egy, az Európai Bizottság alá tartozó testület szabályozná például a tagállamok médiapiacán történő forráselosztást, valamint hangsúlyossá tenné a tömegtájékoztatásban például a zöldátálláshoz kapcsolódó társadalmi átalakulást, valamint az egyenlőség és befogadás témáit. Az Európai Parlamentben továbbra is napirenden lévő törvényjavaslatról szólva Petri Bernadett rámutatott:

„Innentől kezdve ez egy kormányzási eszközzé válna az Európai Unió számára, amely képes lenne a saját akaratának és saját politikai elkötelezettségnek alárendelni azt a szabad kommunikációt, ami ideális esetben a tagállamokban végbemegy.”

Az uniós jogi szakértő azonban arra is emlékeztetett, hogy ezzel együtt az EU nem szabályozhatja a tagállamok médiáját, mivel nincs hatásköre hozzá. Kiemelte, hogy a brüsszeli intézmények ezekben a kérdésekben legfeljebb támogató szerepet játszhatnak, ami nem vonatkozik a tagállami médiahatóságok és médiumok működésének szabályozására, vagy a tartalmi kérdések befolyásolására.

Rossz irányba halad az unió

A Polgári Magyarországért Alapítvány sajtóközleményéből kiderül, hogy a meghívott európai parlamenti képviselők számára egyértelműnek látszik, hogy rossz irányba tart az EU. Ladislav Ilcic horvát európai parlamenti képviselő, (ECR) frakciójának elnökségi tagja arról beszélt, hogy pillanatnyilag az a kérdés, hogy ki lesz képes megvalósítani az irányváltást.

Mint mondta, a lehetséges szereplők között van a média is, amelynek fősodratú része elfogult, ezáltal pedig megnehezítik a politikusok dolgát is.

A horvát politikus a civil szervezetek szerepére is kitért, amelyek véleményével az a probléma, hogy nem civilek, nem képviselik az embereket, és távol is vannak tőlük. Meglátása szerint egyre jobban látható elfogultság jellemzi a tudományos élet szereplőit is. Végső soron a választókban látta a változáshoz szükséges erő forrását, ami a populizmus lényege.

Patricia Chagnon francia európai parlamenti képviselő (Nemzeti Tömörülés/ID) arról beszélt, hogy a populizmus szó nagyon negatív jelentésű Franciaországban, és gyakorlatilag el lehet hallgattatni vele bárkit.

Példaként említette a sárga mellényes tüntetéseket, amelyek véleménye szerint megmutatták, hogyan reagál az elit egy populista mozgalomra. Mint mondta, nevetségessé próbálták tenni, majd azzal vádolták őket, hogy akadályozzák a többi ember munkáját, végül pedig rendbontókat csempésztek közéjük. De csak a pandémia tudott véget vetni a tüntetéseknek.

Kiemelt kép: Petri Bernadett (b), Patricia Chagnono (k), Robert Tyler (j) láthatók a The curse of popularity című könyv bemutatójának pódiumbeszélgetésén Brüsszelben, amit a Polgári Magyarországért Alapítvány, a Kereszténydemokrata Intézet és az Alapjogokért Központ szervezett 2023. szeptember 25-én (Fotó: hirado.hu)

Ajánljuk még