Aktuális

Lemondott lelkészi elnöki tisztségéről Balog Zoltán

Orosz rakéta- és dróntámadás érte Odessza kikötőjét

Oroszország újabb rakéta- és dróntámadásokat intézett hétfőre virradóra a dél-ukrajnai Odessza kikötője ellen, egy ember megsérült, több – nem lakáscélú – épület és a kikötői infrastruktúra súlyosan megrongálódott – közölte hétfőn az ukrán fegyveres erők déli parancsnoksága.

Kapcsolódó tartalom

A jelentés szerint a kikötő évek óta nem üzemelő szállodája is lángra kapott a támadás nyomán, a tűzoltók eloltották a tüzet.

Az ukrán légierő közlése szerint a légvédelem 19 iráni gyártmányú Sahíd drónt, 11 manőverező robotrepülőgépet és két hiperszonikus rakétát semmisített meg az ukrajnai célpontok, túlnyomórészt Odessza ellen indított éjjeli orosz légitámadás során, további három drónt pedig még előző nap lőttek le.

Oleh Kiper, Odessza megye kormányzója elmondta, hogy egy nőt kórházba szállítottak, miután egy robbanás következtében repeszsérülést szenvedett.

A dél-ukrajnai Krivij Rih város felett lelőttek egy orosz drónt, amelynek a lehulló roncsai tüzet okoztak egy ipari vállalat épületében, a lángokat eloltották – közölte Olekszandr Vilkul, a város polgármesterre.

Kapcsolódó tartalom

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/EPA/Sztepan Franko)

Ajánljuk még