Kanadából hazafelé váratlanul megállt Lengyelországban Volodimir Zelenszkij. Az ukrán elnök lengyel önkéntesenek adott át kitüntetést. A két ország közötti elméregesedő viszály ellenére ezúttal meglepően barátságos hangnemben beszélt.
„Köszönöm Lengyelország támogatását és szolidaritását, amellyel segít megvédeni Európa szabadságát!” – fogalmazott az ukrán elnök.
Látogatásáról Volodomir Zelenszkij a közösségi oldalán is beszámolt, azt a látszatot keltve, hogy enyhült a feszültség Ukrajna és Lengyelország között.
Kapcsolódó tartalom
Az ukrán elnökkel azonban egyetlen tisztviselő sem találkozott. A lengyel elnöki hivatal tájékoztatása szerint nem is érkezett hozzájuk semmilyen megkeresés Zelenszkij elnök ott tartózkodása alatt.
Tévedett, aki azt gondolta, hogy a lengyelek megbocsátottak Ukrajnának.
Mateusz Morawiecki miniszterelnök ezt egyértelműen Kijev és Volodimir Zelenszkij tudtára adta pénteken a dél-kelet lengyelországi Swidnikben rendezett nagygyűlésen.

„Szeretném megmondani Zelenszkij elnök úrnak, hogy soha többé ne sértegesse a lengyeleket, ahogy azt nemrég tette az ENSZ-ben tartott beszédében tette” – hangsúlyozta Mateusz Morawiecki.
A helyzet Lengyelország és Ukrjana között akkor mérgesedett el, amikor Volodimir Zelenszkij a héten, az ENSZ Közgyűlés előtt élesen bírálta Lengyelországot, Szlovákiát és Magyarországot, amiért importtilalmat rendeltek el az ukrán gabonatermékekre. Az ukrán elnök perrel is megfenyegette eddigi legszorosabb szövetségesét, Lengyelországot.
Kapcsolódó tartalom
„Nem szállítunk semmilyen fegyvert Ukrajnába” – így reagált aznap a lengyel miniszterelnök Volodimir Zelenszkij kijelentéseire. Mateusz Morawiecki kiemelte, hogy a gabonaháború miatt függesztik fel az ukrajnai fegyverszállításokat.
A hét végére tovább fajult a viszály. A volt lengyel miniszterelnök hazugsággal vádolta meg Zelenszkij elnököt, és azt írta: korábban ebben az ügyben ukrán oligarchák visszaéltek a bizalommal, és elárasztották gabonájukkal az uniós országok piacait. Az ügy miatt a lengyel elnök sem volt hajlandó találkozni az ENSZ-ben Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Sőt: fuldoklóhoz hasonlította Ukrajnát.
Kapcsolódó tartalom
A lengyel közszolgálati televízió vasárnapi adásában Andrej Duda megerősítette: jó döntést hoztak, amikor meghosszabbították az ukrán gabona behozatali tilalmát.
„Bizarr helyzetbe kerültünk, mert az ukrán gabona elárasztotta a piacunkat, ami katasztrofálisnak bizonyult. Radikális döntést kellett hoznunk, hogy megvédjük a lengyel gazdákat és ebben az Európai Bizottság is támogatott minket a többi országgal együtt. A problémát Brüsszel okozta, amikor egyszerre csak megváltoztatta a véleményét a gabonatilalomról” – hangsúlyozta Andrzej Duda.
Kapcsolódó tartalom
Lengyelország rengeteg fegyvert és lőszert szállított korábban az ukránoknak. A gabonacsata és a diplomáciai csata miatt azonban úgy fest, kihátrálnak Kijev mögül. Elemzők szerint valószínűleg a békülés szándékával tett villámlátogatást Lengyelországban az ukrán elnök. Csakhogy hivatalosan senki sem fogadta – ami önmagában is jelzésértékű.
A lengyelek után pedig újabb szövetségest veszíthet Kijev. A szlovákok is kihátrálhatnak Ukrajna mögül – erről a Sky News számolt be. A brit hírcsatorna emlékeztetett, hogy jövő héten választások lesznek Szlovákiában. Robert Fico pedig egyértelművé tette: ha ő nyer, több fegyvert nem küldenek Ukrajnának.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök (Fotó: Artur Widak/Anadolu Agency/Getty Images)