Percről percre

Tovább vonul délre az árhullám, hétfőn Baján tetőzik a Duna | Újra megáll a metró a Batthyány téren – Kövesse az árvízi híreket a hirado.hu-n

Biden meggondolta magát – A korábbiaknál pusztítóbb fegyvereket kaphat Ukrajna

Mégis kaphat nagy hatótávolsásgú amerikai rakétakilövő-rendszereket Ukrajna. Erről számolt be az egyik legnagyobb amerikai hírportál. Bár a hírt a Fehér Ház nem erősítette meg, azt tudni lehet, hogy Kijev már hónapokkal ezelőtt jelezte: szüksége lenne ilyen rakétákra. Az orosz külügyminiszter közben arról beszélt: Zelenszkij elnök béketerve megvalósíthatatlan.

A brit védelmi minisztérium friss jelentése szerint az Ukrajna által bevetett tankok több mint felét az oroszoktól zsákmányolták. A brit jelentés szerint az ukránok eddig körülbelül ötszáz orosz tankot szereztek meg és kétszer ennyit megsemmisítettek.

„Ezeket a harckocsikat 2014 után kezdték el használni. Meglehetősen újak. Viszonylag könnyű őket vezetni, korszerű a vezérlő- és a célzórendszerük” – mondta egy ukrán katona.

Ukrajna közben az Egyesült Államoktól és a nyugati NATO-szövetségesektől kapja a modern fegyverek elsöprő többségét. Most azonban Kijev a korábbiaknál pusztítóbb fegyverekre is számíthat.

Az NBC televízió hírportálja fehérházi tisztségviselőkre hivatkozva azt írja: Joe Biden nagy hatótávolságú rakétarendszereket küld Ukrajnának. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már hónapokkal ezelőtt jelezte, hogy igényt tart ezekre a fegyverekre.

Joe Biden amerikai elnök (j) és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megbeszélést folytat a washingtoni Fehér Ház Ovális irodájában 2023. szeptember 21-én (Fotó: MTI/EPA/Consolidated News Photos pool/Julia Nikhinson).

Az amerikai elnök állítólag egy magánbeszélgetés alkalmával változtatta meg álláspontját és közölte: teljesíti a kérését. Cserébe Ukrajnának vállalnia kell, hogy nem vetik be a fegyvereket orosz célpontok ellen.

A fegyverkezés folytatásával azonban egyre távolabbinak tűnik a háború lezárása. Az orosz külügyminiszter irreálisnak nevezte Ukrajna béketervet és a fekete-tengeri ukrán gabonaexport újraindításával kapcsolatos ENSZ-javaslatokat.

„Minket csakis a puszta igazság vezérel. Zelenszkij, és mindenki, aki irányítja őt Brüsszelben és Londonban, azt állítja, hogy a békére nincs más mód, csakis a Zelenszkij-féle megoldás. Csakhogy ez megvalósíthatatlan. Ha továbbra is ezt hangoztatják, akkor a harctéren le kell győzniük Oroszországot” – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, aki hozzátette: Oroszország azért mondta fel a fekete-tengeri gabonaexportról szóló megállapodást, mert a Moszkvának tett ígéretek nem teljesültek.

Eközben az orosz ellenőrzés alatt álló területeken ünnepelnek. Gyenisz Pusilint, akit Vlagyimir Putyin még 2018-ban nevezett ki a Donyecki Népköztársaság vezetőjévé, nemrég újraválasztástotta a térség élén álló Néptanács. Rengetegen vettek részt a vasárnapi ünnepségen, köztük magas rangú moszkvai tisztségviselők. De valamennyi megszállt területen a Moszkva által kinevezett vezetőket erősítették meg tisztségükben. Igaz ez a luhanszki, a herszoni és a zaporizzsjai körzetre is.

Ajánljuk még