Forró Krisztián a Dunaszerdahelyen készült interjúban azt mondta: a közvélemény-kutatások rendre azt mutatják, hogy a Szövetség egyre erősödik, a polgárok pedig egyre inkább a párt felé fordulnak. „A Szövetség jelenleg az egyetlen magyar párt, amelynek esélye van bekerülni a parlamentbe” – fogalmazott.
A magyar pártelnök szerint, ha a szlovákiai magyarok azt akarják, hogy róluk ne nélkülük döntsenek, akkor képviseletre van szükségük, amire jelenleg a Szövetség az egyetlen megoldás.
A szlovák Szabadság és Szolidaritás (SaS párt) által bemutatott új kisebbségi koncepció kapcsán Forró Krisztián arról beszélt, hogy ez a kezdeményezés a magyar választók abszolút lenézése. Az a párt jelentkezett ugyanis ezzel a programmal, amelynek a külügyminisztere magyarellenes kijelentéseket tett, a kormányprogramjában pedig volt nem egy pont azok közül, amiket most előterjesztettek, mégsem valósították meg őket.
„A szlovák pártok mindig ezt csinálják a választások előtt, próbálják megszólítani a magyar választókat, és aztán rendre elfeledkeznek róluk. A szlovák pártok rajtunk nem fognak segíteni, sem gazdasági szempontból, sem a megmaradásunk szempontjából, minden csak az ígérgetés szintjén marad” – hangsúlyozta a magyar pártelnök.
Az elmúlt három és fél év is nagyon jó példája ennek, hiszen nagyon sok ígérgetés ellenére semmi nem valósult meg belőle. Sem a liberális pártok, sem Fico, sem Matovic nem fogja megoldani a magyarok problémáit – jelentette ki Forró Krisztián.
Arra is kitért, hogy a Szövetség minden alkalommal, amikor erre lehetősége volt, felhívta a figyelmet arra, hogy a kettős állampolgárságot szabályozó szlovák törvény – amely szerint ha valaki felveszi egy másik ország állampolgárságát, akkor elveszítheti a szlovákot – alkotmányellenes. Ezt a szlovák alkotmánybíráknak kellene megvizsgálniuk és felülbírálniuk.
A Szövetség mindig azon dolgozott, hogy a kettős állampolgársági törvény megváltozzon a felvidéki magyarok érdekeit is figyelembe véve, és ezen dolgoznak a jövőben is – emelte ki a politikus.
Forró Krisztián kérdésre arra is kitért, hogy örül annak, amiért a szlovák kormány is csatlakozott a magyar és a lengyel döntéshez, amellyel megtiltják az olcsó ukrán gabona behozatalát.
„Minden országnak felelőssége, hogy először a saját polgárain segítsen, és aztán tud esetleg másokon is segíteni. A Szövetség is a gazdák mellett áll, minden eszközt és lehetőséget megragad arra, hogy megvédje őket, illetve a gabonabehozatali tilalom továbbra is érvényben maradjon” – fűzte hozzá Forró Krisztián.