Azerbajdzsánon kívül Törökország egyértelmű nyertese annak, hogy az azeriek teljesen ellenőrzése alá kerülhet Hegyi-Karabah – nyilatkozta Stier Gábor, a Moszkvatér.com főszerkesztője.
Kapcsolódó tartalom
A posztszovjet térséget jól ismerő külpolitikai újságíró ezt azzal magyarázta, hogy
Törökországnak régi törekvése a türk világ összekapcsolása. Mint mondta, a törökök a neo-oszmán törekvéseknek megfelelően komolyan támogatták az azerieket ebben a konfliktusban.
Kapcsolódó tartalom
A törököktől kapott Bayraktar típusú harci drónok a 2020-as, második hegyi-karabahi háborúban robbantak be a köztudatba – mutatott rá.
Stier Gábor szerint kérdés, hogy az azeriek ennél is tovább mennek-e és elfoglalják−e a Hegyi-Karabahhal szomszédos Zangezúr tartományt. Ebben az esetben ugyanis létrejönne egy Törökországtól a Kaszpi-tengerig tartó szárazföldi folyosó, ami egyértelműen a török érdekszférába tartozna. Ehhez azonban Irán török szorításba kerülne, hiszen elveszítené a kijáratát mind Oroszország, mind pedig a Nyugat irányába.
Ehhez már a Nyugatnak is lenne egy-két szava Stier Gábor szerint, annál is inkább, mivel Zangezúr a nemzetközi jogban egyértelműen örmény területnek számít. A külpolitikai újságíró ezért úgy véli, hogy az azeriek ennél tovább egyelőre nem fognak menni. Az „egyelőre” kitételt viszont fontos hozzátenni, ugyanis Stier Gábor szerint geostratégiailag nagyon fontos lépést jelentene Zangezúr elfoglalása.
A törökök nagyon jól használták az ukrajnai konfliktust, azt, hogy az oroszok emiatt meggyengültek a kaukázusi térségben. Hozzátette, arra lehet számítani, hogy az orosz jelenlét a következő években folyamatosan halványulni, a kiszorítása fokozódni fog.
Mint mondta, az orosz békefenntartók mandátuma a területen 2025-ig szól, amit valószínűleg nem fognak meghosszabbítani. Mindebből következően pedig azt is ki lehet jelenteni, hogy Oroszország inkább vesztese az új fejleményeknek Hegyi-Karabahban.
A Nyugat, főként az angolszász országok viszont inkább nyertesei a történteknek, hiszen nekik mindig jó, ha valahonnan Oroszországot ki lehet szorítani. Ráadásul a nyugatiak Kínára is nagyobb nyomást tudnak így kifejteni Stier Gábor szerint, hiszen – ahogy rámutatott – az Új selyemút keresztül megy a Kaukázuson.
A külpolitikai újságíró végezetül felhívta a figyelmet még egy szempontra, amely a geoplitikai játszmák kavalkádjában kisebb figyelmet kap: Hegyi-Karabahban eddig mintegy 120 ezer örmény élt, akik most nagyon komoly veszélybe kerültek. Szerinte sokan el fognak menekülni közülük Örményországba vagy Oroszországba (a legfrissebb hírek szerint ez a folyamat már el is indult), hiszen aki ott marad, valamilyen szinten biztosan rosszul fog járni az azeri fennhatóság alatt. Azzal kapcsolatban pedig Stier Gábor szkeptikus, hogy a Nyugat komoly erőket mozgatna meg a Hegyi-Karabahban élő örmények érdekében.
Kapcsolódó tartalom
„Abban az esetben, ha Azerbajdzsán megsértené a kisebbségi jogokat, a Nyugat biztosan megfogalmazna egy-két ejnye-bejnyét, de nem tartom valószínűnek, hogy ennél tovább mennének, mert nem áll érdekükben”
– fogalmazott.
Harmincéves konfliktus végére kerülhet pont
Ahogy arról korábban a hirado.hu is beszámolt, a napokban Azerbajdzsán – az ország védelmi minisztériumának megfogalmazása szerint – „terrorelhárító műveletet” indított Hegyi-Karabah ellen. Szerdára tűzszüneti megállapodás jött létre a dél-kaukázusi területen. Az örmény szakadárok elnöki hivatala arról számolt be, hogy ennek értelmében Örményország kivonja fennmaradó egységeit és katonáit, a hegyi-karabahi védelmi erőket pedig feloszlatják és lefegyverzik.
Kapcsolódó tartalom
Újabb háború robbanhat ki Oroszország vonzáskörzetében?
Bejelentették a tűzszünetet! Megállapodás született Hegyi-Karabahban
A Hegyi-Karabah körüli konfliktus 1993 óta tart, az első örmény–azeri háború 1994-ben ért végett. Akkor a térség az örmény szakadárok ellenőrzése alá került, de a 2020-as második háborúban az azeriek jelentős területeket hódították vissza.
Kiemelt kép: Azerbajdzsáni katonák nemzeti zászlóval vonulnak az azeri fővárosban, Bakuban a hegyi-karabahi háborúban Örményország fölött aratott azerbajdzsáni győzelem első évfordulójának alkalmából 2021. november 8-án (Fotó: MTI/EPA/Roman Ismayilov)