Andrzej Duda hangsúlyozta, a lengyel hatóságoknak mindenekelőtt a lengyel érdekeket kell megvédeniük. Hozzátette:
„A kezdetektől fogva segítettük Ukrajnát, különösen katonailag, amit elsősorban a biztonságunk iránt érzett aggodalom motivált.”
A lengyel államfő felsorolta azokat a katonai eszközöket, amelyeket országa átadott az ukránoknak, és megjegyezte, ez a segítség óriási volt, ezek a fegyverek teszik lehetővé Ukrajna számára, hogy az orosz erőket támadja.
Szerinte ugyanakkor a gabonavitában a lengyel gazdák érdekei forognak kockán, nekik pedig kötelességük ezeket megvédeni. „Ami az élelmiszereket illeti, Lengyelország önellátó. Saját gabonánk van. Ezért az Ukrajnából érkező több millió tonna gabona beáramlása a mi szempontunkból elfogadhatatlan” – fűzte hozzá Duda, hangsúlyozva, hogy az ukrán gabona átszállítása Lengyelországon keresztül továbbra is lehetséges, és ennek eredményeként ez a gabona a világpiacra kerül.
Arra a kérdésre, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nemrégiben az ENSZ-közgyűlésben tett kijelentéseivel kapcsolatban, amelyben az ukrán vezető azt sugallta, hogy Lengyelország, Magyarország és Szlovákia „a politika színházában szolidaritást színlelnek, miközben egy gabonathrillert valósítanak meg”, Duda azt válaszolta, hogy
Ukrajna rengeteg segítséget és támogatást kapott szövetségeseitől és szomszédaitól, az ukrán elnök pedig ezen megjegyzéseivel túl messzire ment.
Nem ezek voltak ugyanakkor a legkarcosabb kijelentések lengyel–ukrán viszonylatban az elmúlt napokban. Ugyancsak Duda újságírói kérdésre például Ukrajnát egy fuldokló emberhez hasonlította, aki a kapkodásával a segítségére sietőket is magával rántja. Mint fogalmazott:
„Mindenki, aki valaha is mentett fuldoklót, tudja, hogy ez rendkívül veszélyes, mert a fuldokló őt is magával ránthatja a mélybe.”
Lengyelország további intézkedésig megtiltotta az ukrán búza, kukorica, repce és napraforgó, valamint a kapcsolódó termékek, köztük a repcemagliszt behozatalát. Mindez azután történt, hogy Ukrajna bejelentette, a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) perli be Lengyelországot, Magyarországot és Szlovákiát, amiért a három ország nem hajlandó feloldani az ukrán mezőgazdasági termékek importtilalmát.
Szerda este pedig Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő is megszólalt, és kijelentette,
Lengyelország saját hadseregét szereli fel a legkorszerűbb fegyverekkel, és a jövőben már nem szállít több hadfelszerelést Ukrajnának.
Nagyon találónak nevezte Morawiecki a lengyel elnöknek az ENSZ-közgyűlés keddi ülésszaka után újságíróknak tett nyilatkozatát, melyben Andrzej Duda egy vízben fuldokló emberhez hasonlította Ukrajnát. Morawiecki hozzáfűzte: Ukrajna mentségére éppen azt lehet mondani, hogy „egy bestiális orosz támadás ellen védekezik”, ez példátlan helyzetet teremt, „olyat, amilyennel a második világháború óta nem szembesültünk”.
Egy ukrán politológus szerint Duda sértegeti Ukrajnát, és a lengyel kormány lépései segítenek Oroszországnak elérni céljait. Vitalij Portnyikov a legolvasottabb lengyel lapnak adott interjúban kijelentette, nem szimpatikus számára, hogy más országok is olyan retorikát alkalmaznak, ami Dimitrij Medvegyev volt orosz elnökéhez hasonlít. „Ilyenek voltak Andrzej Duda lengyel elnök szavai, amikor Ukrajnát egy fuldokló emberhez hasonlította, aki őt is a mélybe ránthatja magával. Nagyon remélem, hogy ezeket a szavakat az érzelmek hozták ki belőle” – fogalmazott Portnyikov.
A politológus úgy véli, Ukrajna nagyvonalúságot tanúsított, amikor belement abba, hogy a közép-európai országok időt nyerjenek, hogy felkészíthessék piacaikat az ukrán gabona behozatalára. Hozzátette, ezután ahelyett, hogy a megegyezéshez tartották volna magukat, a lengyelek „megsértődtek”.
„Meg lehet sértődni, de tény, Lengyelország az oroszokat segíti ezzel, akiknek feltett céljuk, hogy tönkretegyék az ukrán agráriumot”
– mondta.
Amikor Portnyikovot emlékeztették rá, hogy a beáramló nagy mennyiségű gabona tönkreteheti a lengyel gazdákat, úgy válaszolt: „Hallottam ezeket az érveket. Ha azonban a lengyel kormány Ukrajna igazi szövetségese lenne, és a jövőt helyezné előtérbe, akkor Morawiecki ugyanazt mondaná a lengyel gazdáknak, mint Bulgária miniszterelnöke a bolgár gazdáknak, aki emlékeztette őket, hogy jólétüket az EU-nak köszönhetik. Ha Lengyelország nem volna az EU tagja és nem kapna nagylelkű, hosszú távú támogatásokat, akkor a legtöbb lengyel gazdálkodó sokkal rosszabb helyzetben lenne.”
A közelgő lengyelországi választások hozzájárulhattak a kapcsolatok elmérgesedéséhez. A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt ugyanis
a kampányhajrához közeledve nem engedheti meg magának, hogy támadási felületet biztosítson a Donald Tusk vezette ellenzéknek azzal, hogy szembemenve saját vállalásaival beengedi az ukrán gabonát az országba.
A közvélemény-kutatási adatok egyelőre azt mutatják, hogy a választók számára pozitívan csapódott le a kormány határozott kiállása, és a PiS magabiztosan vezet a Polgári Platform előtt.
A kiemelt kép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök (Fotó: Jakub Porzycki/NurPhoto via Getty Images)