A tájékoztatás szerint olyan emberekről van szó, akik nem nyújtottak be kérelmet határozatlan idejű tartózkodási engedély iránt, illetve a szeptember elsejei határidőig nem jelentkeztek lett nyelvvizsgára. Ezért tartózkodási engedélyüket lejártnak tekintik, így Lettországot november 30-ig el kell hagyniuk.
Tavaly ősszel a lett parlament megszigorította az orosz állampolgárok tartózkodási engedélyére vonatkozó szabályokat az Ukrajna elleni orosz háború nyomán.
Ahhoz, hogy az érintettek továbbra is a balti országban maradhassanak, tartós tartózkodási engedélyért kell folyamodniuk, valamint – kevés kivételtől eltekintve – bizonyos fokú lett nyelvismeretet kell bemutatniuk.
Az 1,9 milliós, Oroszországgal határos Lettország lakosságának 30 százalékát orosz ajkúak teszik ki, akik nagyrészt még a szovjet időkben telepedtek le ott.
Az új szabályozás miatt, amely hatósági adatok szerint hozzávetőleg 20 ezer embert érint, heves társadalmi vita alakult ki. A parlament ezért a kormány javaslatára további két évet biztosított a nyelvvizsgák letételére.
Kapcsolódó tartalom
Aki idén szeptember elsejéig nem tudott levizsgázni, két évre szóló tartózkodási engedélyt igényelhet, illetve ez idő alatt újabb vizsgát tehet.
Azok viszont, akik egyáltalán nem jelentek meg a vizsgára, most levelet kapnak a bevándorlási hatóságtól.
Korábbi értesülések szerint mintegy 13 ezer orosz állampolgár jelentkezett nyelvvizsgára, és 11 ezren teljesítették is a követelményeket.
A szabályozás bírálói szerint a nyelvismereti szigorú követelményrendszer, illetve a kiutasítások főleg az időseket és a védelemre szorulókat sújtják, akik nem jelentenek fenyegetést a lett nemzetbiztonságra. Sokan közülük egész életüket Lettországban töltötték. A szabályozás támogatói viszont éppen azzal érvelnek, hogy az érintetteknek ezért elegendő idejük és lehetőségük volt a lett nyelv elsajátítására.
A kiemelt kép illusztráció.