A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy az ENSZ-közgyűlés keretében összeül a Mediáció Barátai Csoport, amelynek tagjai közvetítést szorgalmaznak a fegyveres konfliktusok rendezése érdekében.
Kiemelte, hogy ennek egyik társelnöke épp az ukrajnai háborúban eddig egyedüli sikeres közvetítőként fellépő Törökország, amely részt vett tavaly a fekete-tengeri gabonamegállapodás tető alá hozásában.
Majd leszögezte, hogy a magyar álláspont világos, hazánk továbbra is a minél előbbi béke pártján van. „És ezzel nagyon sokan rokonszenveznek a világban, alapvetően persze Európán kívül” – mondta, arra is kitérve, hogy a háborúknak mindig a tárgyalóasztalnál van a megoldásuk, a harctéren csak halott emberek és pusztítás van.
Kapcsolódó tartalom
Szijjártó Péter kijelentette, hogy el kell utasítani azt az európai és amerikai álláspontot, amely úgy szól, hogy a békekötés feltételei most még nem adottak Ukrajnában, hanem majd a csatatéri fejlemények nyomán a jövőben kedvezőbbek lesznek.
„Ez nem igaz, ez nincsen így, a békekötés feltételei tegnap sokkal jobbak voltak, mint ma, de még ma is jobbak, mint holnap, és holnapután egészen biztosan rosszabbak lesznek, mint holnap” – közölte.
Kapcsolódó tartalom
„A helyzet ugyanis az, hogy minden egyes nappal, ami háborúval telik, újabb és újabb emberek halnak meg, újabb és újabb pusztításra kerül sor. Tehát minél előbb sikerül véget vetni a háborúnak, annál több emberéletet tudunk megmenteni” – tette hozzá. A miniszter úgy vélekedett, hogy erkölcsileg az az egyetlen tartható megközelítés, amely az emberek életének megmentésére összpontosít.
„Ezért azt szorgalmazzuk, hogy az Ukrajnában zajló háború kapcsán is végre a fegyverszállítások helyett a közvetítésre, a párbeszédre, a béketárgyalásokra kerüljön sor. Arra kérjük a nagy és erős országokat, hogy ne fegyvereket, hanem a béke reményét hozzák el a szomszédságunkba” – összegzett.