Ahogy korábban beszámoltunk róla, Robert Fico a múlt héten támogatói előtt beszélt egy, a nyugat-szlovákiai Bánovce nad Bebravou (Bán) városában tartott politikai nagygyűlésen, ahol kijelentette,
„Szlovákia békés ország, egyetlen töltényt sem fog küldeni Ukrajnának.”
Ha betartja ígéretét, az nagy változást jelentene Szlovákia számára, amely eddig keleti szomszédjának, Ukrajnának szilárd szövetségese volt az Oroszország elleni háborúban – írja a Reuters, megjegyezve, hogy Pozsony eddig erőn felül próbált részt vállalni a fegyverszállításokban, valamint igyekezett erős politikai támogatást nyújtani Kijevnek az Európai Unióban és a NATO-ban is.
Kapcsolódó tartalom
„Le kell ülniük és meg kell állapodniuk. Oroszország nem fogja elhagyni a Krímet, nem fogja feladni az általuk irányított területeket”
– hangsúlyozta Fico.
Az 59 éves politikus többször is bírálta az Oroszország elleni szankciókat azok kontraproduktív volta miatt, és közeledésre szólított fel Moszkvával a háború végén. Ígéretet tett arra, hogy megvétózza Ukrajna NATO-tagságát, ha ez a lehetőség valaha is felmerül.
A Smer elnöke azt is elmondta, hogy a háború nem tavaly, hanem 2014-ben kezdődött, amikor az ukrán nácik és fasiszták elkezdték gyilkolni az orosz állampolgárokat a Donbaszban és Luhanszkban.
A Reuters által megkérdezett négy magas rangú nyugati diplomata szerint
Fico kampányretorikája aggasztja Szlovákia szövetségeseit.
Emlékeztetnek: mivel az ukrán ellentámadás továbbra sem hozott jelentős áttörést – ami kérdésessé teszi, hogy a szövetségesek meddig fogják fenntartani pénzügyi és katonai támogatásukat –, az EU és a NATO vezetői kétségbeesetten próbálják fenntartani az egységes frontot Moszkvával szemben. Ebbe zavarhat be Fico, ha valóban megnyeri a választásokat.
Kapcsolódó tartalom
Ugyanakkor a diplomaták és kijevi tisztviselők szerint egy olyan kis országnak, mint Szlovákia, csak korlátozott lehetőségei vannak az EU és a NATO politikájának „felforgatására”.
A politikusnak ezért szövetségesekre volna szüksége. Ott van szerintük például Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki igencsak hasonló üzeneteket fogalmazott meg a háború kitörése óta.
Kiemelt kép: Robert Fico (Fotó: EPA/Martin Divisek)