Rendkívüli

Kiderült, ő robbantott Esztergomban

Betörte szomszédja ajtaját, majd baseballütővel esett neki a hatévesnek

Csak felnőtteknek!

Az oldal alkalmas kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására.

Tartalma a 2010. évi CLXXXV. médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

| Szerző: hirado.hu
Több mint egy hete fekszik kórházban eszméletlen állapotban egy hatéves kisfiú, miután  39 éves szomszédja állítólag betört a házukba, és egy baseballütővel megverte őt.

A hatéves Jeremynek megsérült az agya, koponyája pedig több helyen betört, miután Daniel Logan szeptember 11-én reggel 5 óra körül megtámadta őt egy baseballütővel a texasi Georgetownban – írja a New York Post. 

Logant letartóztatták és megvádolták egy gyermek ellen elkövetett súlyos testi sértéssel és egy családtagja elleni, halálos fegyverrel elkövetett súlyos testi sértéssel, miután állítólag saját édesanyját is megütötte az eszközzel – közölte a Williamson megyei seriff hivatala.

Az elkövető felesége volt az, aki értesítette a 911-et, miután anyósa vérben úszva kisétált a bántalmazott gyerek házából, és azt kiabálta, hogy „Daniel mindenkit megöl odabent” – áll a jegyzőkönyvben.

A  kiérkező nyomozónak elmondta, hogy hangos csörömpölésre ébredt, és rájött, hogy a férje nincs a házukban, a hátsó ajtó azonban nyitva van. A nő kiment a hátsó ajtón, és észrevette, hogy lyuk tátong a kerítésen, amely elválasztja a kertjüket Jeremy családjának birtokától, majd látta, hogy a család hátsó teraszáról nyíló üvegajtót valaki betörte.

A támadó felesége ekkor hallotta meg anyósát és Jeremy édesanyját sikoltozni a szomszéd házból. Ezután Logan anyja vérbe borulva és segítségért kiabálva sétált ki.

Kapcsolódó tartalom

A nő később a kórházban azt mondta egy nyomozónak, hogy látta, amint fia egy baseballütővel felfegyverkezve bement a szomszédok házába. Ekkor ment utána, hogy visszafogja, a 39 éves férfi azonban rá is rátámadt.

A Williamson megyei seriff hivatala nem közölte a gyermek elleni szörnyű támadás indítékát, a fiú apja pedig a folyamatban lévő nyomozás miatt nem beszélhet az ügyről.

A Jeremy és szülei megsegítésére létrehozott GoFundMe kampányban már több mint 200 000 dollár, átszámítva közel 73 millió forint gyűlt össze az orvosi ellátására. Jeremy édesapja, Arthur a hét elején friss híreket tett közzé fiáról az adománygyűjtő oldalon.

Jeremy kritikus állapotban van, de továbbra is minden végtagja mozog, és reagál” –  írta a fiúról.

Ajánljuk még