Rendkívüli

Kiderült, ő robbantott Esztergomban

Barátai szeme láttára ragadta el a férfit egy krokodil

Csak felnőtteknek!

Az oldal alkalmas kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására.

Tartalma a 2010. évi CLXXXV. médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

| Szerző: hirado.hu
Rákhalászás közben történt a tragédia a malajziai Sabah államában.

Rákokat halászott négy férfi szerdán kora hajnalban a malajziai Sabah állam egyik folyójánál, amikor egyiküket elagadta egy krokodil – írja az Independent.

A három barát csak nézni tudta, ahogy a támadás a másodperc töredéke alatt megtörtént” – mondta a kerületi rendőrfőnök. „A barátjuk egy pillanat alatt eltűnt a vízben, mielőtt bármit is tehettek volna” – tette hozzá.

Kapcsolódó tartalom

A 23 éves férfi holttestét helyi idő szerint reggel 7.20-kor találták meg, közel öt kilométerre a parttól, harapásnyomokkal a bal karján és a fején, valamint karmolásokkal a mellkasán, a tarkóján és a hátán.

Ez volt az első ilyen támadás a területen idén”– mondta a rendőrfőnök, aki azt tanácsolta a közösségnek, hogy a tenger és a folyók környékén legyenek különösen óvatosak.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még