Aktuális

Ingyenes Árvízvonal: 06 80 204 240

Megteltek a menedékkérőket és az ukrán menekülteket befogadó központok Berlinben

Megteltek a menedékkérőket és az orosz támadás miatt Ukrajnából elmenekült embereket befogadó központok Berlinben – írta szerdán a Tagesspiegel című berlini lap a tartományi menekültügyi hivatal (LAF) adatai alapján.

A befogadóközpontok kapacitása „kvázi nulla” – mondta a hivatal szóvivője. Kimutatásuk szerint az év eleje óta 9936 menedékkérő érkezett a tartományi rangú német fővárosba, 40 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Mellettük mintegy 11 ezer ukrajnai menekültről is gondoskodni kellett, a tavaly érkezett bő húszezer után.

Az utóbbi időszakban hetente nagyjából ezer menedékkérő – többnyire szíriai, török, afganisztáni, grúz és moldovai állampolgár – és 350 ukrajnai menekült érkezett. Az év végéig további 9-10 ezer emberre lehet számítani.

A hatóságok a többi között azt tervezik, hogy kibérelnek egész szállodákat és hosteleket, közösségi szállássá alakítják a 2008-ban bezárt tempelhofi repülőtér egy újabb hangárját, menedékkérőket és ukrajnai menekülteket helyeznek el egy bezárt ideggyógyászati klinika épületeiben is, amelyeket az eredeti tervek szerint le kellene bontani.

További gond, hogy a hivatalt túlterhelik az adminisztrációs feladatok. Naponta csupán nagyjából 120 embert tudnak nyilvántartásba venni, az érkezők így általában nagyjából tíz napot, esetenként csaknem három hetet kénytelenek várakozni regisztrációjukra. Ezért a befogadóállomások, közösségi szállások kapacitása mellett a LAF személyi állományát is bővíteni kell – írták.

Hasonlóan a helyzet számos további tartományban, és a menekültügy a 2015-2016-os időszak után ismét a belpolitika egyik fő témája Németországban. Az október 8-i helyi törvényhozási (Landtag-) választásra készülő Hessenben és Bajorországban is bekerült a kampány fő témái közé. Ezt jelzi például, hogy Markus Söder bajor miniszterelnök, a Keresztényszociális Unió (CSU) listavezetője elővette elődje, Horst Seehofer elsőként 2016-ban megfogalmazott követelését, miszerint Németországnak évi 200 ezer főben korlátoznia kell a befogadható menedékkérők számát.

A testvérpárt Keresztényszociális Unióban (CDU) egyre több szakpolitikus, köztük Michael Stübgen Brandenburg tartományi belügyminiszter alapvető reformot sürget. Elképzelésük szerint szakítani kell azzal a felfogással, hogy mindenkinek lehetőséget kell adni menedékjog iránti kérelem benyújtására, és helyette az úgynevezett intézményi garancia megoldását kell alkalmazni. Ez azt jelentené, hogy egy szakhatóság révén az állam döntene arról, hogy a területén kívül tartózkodó menedékkérők közül kiket fogad be és hogyan helyez el. A kormánypártok – a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberálisok (FDP) – elutasítják a CDU/CSU javaslatát, felfogásuk szerint Németország területére lépni és menedékjogot kérni alapvető emberi jog.

Ajánljuk még