Többnapos látogatásra érkezett Oroszországba a kínai külügyminiszter. Látogatásának egyik fő célja, hogy előkészítsék Vlagyimir Putyin orosz elnök kínai utazását, amelyre minden bizonnyal októberben kerülhet sor.
Vang Ji külügyminiszter kedden találkozott orosz kollégájával, Szergej Lavrovval, és részletesen megvitatták a jelenlegi ukrajnai helyzetet, megállapítva, hogy
minden olyan, a válság rendezésére irányuló kísérlet, amely figyelmen kívül hagyja Oroszország érdekeit, hiábavaló
– számolt be a TASZSZ orosz állami hírügynökség.
Kapcsolódó tartalom
Lavrov az orosz külügyminisztérium közleménye szerint beszámolt kollégájának Kim Dzsongun észak-koreai vezető oroszországi látogatásának eredményeiről is. Vang Ji pedig tájékoztatta Lavrovot az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadóval, Jake Sullivannel folytatott közelmúltbeli megbeszéléseiről.
Kiemelt kép: Szergej Lavrov orosz és Vang Ji kínai külügyminiszter (Fotó: MTI/EPA/Orosz külügyminisztérium)