„Azerbajdzsán katonai műveletével kapcsolatban számunkra az első (Hegyi-)Karabah békés lakosságának – az örmény lakosságnak – a biztonsága, ennek érdekében minden intézkedést meg kell tenni. Mindkét féllel kapcsolatban állunk. Hadseregünk azon dolgozik, hogy a rendezési folyamatot visszatereljük a politikai és diplomáciai síkra” – mondta.
A moszkvai katonai tárca kedd este közölte, hogy az orosz békefenntartó erők
469 embert, köztük 185 gyereket menekítettek ki Hegyi-Karabah veszélyes övezeteiből,
kilenc sebesültet pedig, köztük négy gyereket orvosi ellátásban részesítettek. A békefenntartó erők parancsnoksága a szemben álló feleket a tűz beszüntetésre szólította fel.
Peszkov rámutatott, hogy a Kreml szerint a diplomáciai rendezés egyetlen „érdemi alapja” a harci cselekmények beszüntetéséről 2020-ban megszületett orosz-azeri-örmény háromoldalú megállapodás, amelyeknek tető alá hozásában döntő szerepe volt Vlagyimir Putyin orosz elnöknek.
Kapcsolódó tartalom
„Van egy kellően szilárd és megvalósítható alap a rendezéshez” – mondta. Hozzátette, hogy figyelembe kell venni az új realitásokat, vagyis azt, hogy
az örmény fél elismerte Azerbajdzsán területét
az 1991-es állapotok szerint.
Peszkov azt mondta, nem tudja megerősíteni, hogy Oroszországot előre tájékoztatták volna az Azerbajdzsán által megindított hadműveletről. Baku korábban azt közölte, hogy tájékoztatta a „terrorellenes műveletről” az orosz békefenntartó kontingens parancsnokságát. Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője szerint a békefenntartók csak néhány perccel a művelet megkezdése előtt értesültek az azeri katonai akcióról.
Zaharova kedden a katonai műveletek leállítására szólított fel, valamint arra, hogy a
felek tegyenek lépéseket a válság rendezésére a háromoldalú megállapodással összhangban.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: MTI/EPA/Azerbajdzsáni védelmi minisztérium