Legfrissebb

Aranyérmes az FTC 30 éves sportolója a birkózó-világbajnokságon!

A holland király szerint Európának csökkentenie kell a függőségét más országoktól

Európának csökkentenie kell az Oroszországtól, Kínától és más országoktól való függőségét, ez ugyanúgy biztonsági, mint gazdasági kérdés – jelentette ki Vilmos Sándor holland király kedden az új parlamenti ülésszak megnyitása alkalmából Hágában elmondott trónbeszédében.

Mint mondta, a holland kormány ígéretet tett arra, hogy továbbra is támogatja Ukrajnát, az Európai Uniót és a NATO-szövetségeseket az ukrajnai háborúban, de hangsúlyozta, hogy szükség van arra is, hogy az EU erős és független legyen, és küzdjön a növekvő fenyegetések és a hatalmi politika„ ellen, fenntartva a kapcsolatokat a „hasonlóan gondolkodó partnerekkel, például az Egyesült Államokkal”.

A király saját országával kapcsolatban elmondta: Hollandia erős és virágzó nemzet, azonban továbbra is dolgozni kell az esélyegyenlőség elérése érdekében,

a társadalmi-gazdasági biztonság fenntartásáért.

Kapcsolódó tartalom

„Hollandiában nem minden gyermeknek adatik meg ugyanaz a lehetőség a jövőre nézve. Országunkban nem mindenki érzi úgy, hogy látják és meghallgatják, társadalmunkban pedig még mindig létezik diszkrimináció és faji kirekesztés” – mutatott rá.

Hozzátette, hogy Hollandia nemrégiben bocsánatot kért a rabszolgaságban játszott szerepében, de felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is prioritásként kell kezelnie a sötét történelmi múlt feldolgozását.

Vilmos Sándor felhívta a figyelmet arra: a holland kormánynak ügyvivői státusza ellenére továbbra is fontos döntéseket kell hoznie a migrációval és a migránsok integrációjával kapcsolatban, és

elegendő férőhelyet kell létrehozni a menedékkérők számára.

Kapcsolódó tartalom

Hangsúlyozta azt is, hogy erőteljes klímapolitikára van szükség az „egyre szélsőségesebbé váló időjárási viszonyok” megelőzése érdekében. Mint mondta, ez ösztönzi a vezetést, hogy támogatásokat ajánljon fel az embereknek és a vállalkozásoknak fenntarthatóbbá tételére.

„Egyértelmű, hogy a nitrogénkibocsátással és a környezetvédelemmel foglalkozó szakpolitikákat a mezőgazdasági szektor jövőbeli érdekeire való tekintettel kell kidolgozni. A kormány tovább dolgozik a nitrogénkibocsátás kérdésének megoldásán, ha ezt elmulasztja,

a probléma csak súlyosbodni fog”

– jelentette ki.

A király beszédében bejelentette, hogy a holland kabinet mintegy kétmilliárd eurót fektet be a vásárlóerő-szabályozásba: emelik a lakhatási támogatást a legalacsonyabb jövedelmű családok vásárlóerejének megőrzése érdekében, és több forrás jut majd a gyermekszegénység elleni küzdelemre is.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: MTI

Ajánljuk még