Aktuális

Lengyel kormányfő: A migránsok áthelyezése nem oldja meg a lampedusai helyzetet

Katarba érkezett a fogolycsere keretében Iránból szabadon engedett öt amerikai

Megérkezett Katarba hétfőn az az öt amerikai-iráni kettős állampolgár, akit az Egyesült Államok és Irán között Doha közvetítésével megkötött fogolycsere keretében engedtek szabadon a síita országból.

Teherán azt közölte, hogy a kémkedésért elítélt öt férfi jó egészségi állapotban van, és a tervek szerint Katarból egyenesen az Egyesült Államokba repülnek.

Szemtanúk beszámolója szerint a férfiakat Dohában katari és amerikai tisztségviselők fogadták.

Joe Biden amerikai elnök megerősítette érkezésük hírét, egyúttal köszönetet mondott a katari, az ománi és a dél-koreai kormánynak a fogolycsere-megállapodás tető alá hozásáért.

A Katarba érkezettek között van két üzletember, az 51 éves Siamak Namazi, az 59 éves Emad Sharqi és Morad Tahbaz, egy 67 éves, brit állampolgársággal is rendelkező környezetvédő. A maradék két fogoly kilétét nem hozták nyilvánosságra.

Kapcsolódó tartalom

A szabadon engedettekért cserébe Teherán öt iráni állampolgár elengedését kérte Washingtontól, akik közül ketten a Taszním iráni félhivatalos hírügynökség szerint hétfőn meg is érkeztek a katari fővárosba. Nasszer Kanaáni iráni külügyi szóvivő azt mondta, Reza Szarhangpúr Kafrani és Mehrdad Anszári három társa nem kívánt visszatérni Iránba; ketten jelezték, hogy az Egyesült Államokban maradnak, az ötödik társuk pedig egy harmadik országba távozott.

A fogolycserealku keretében az iráni állam emellett hozzájut az ellene szóló szankciók miatt befagyasztott hatmilliárd dollárhoz, amely egy dél-koreai bankban volt eddig. Kanaáni ezzel kapcsolatban bejelentette: az összeg – amelyet ugyancsak a megállapodás értelmében humanitárius célokra fordítanak – hétfőn megérkezett egy katari bankszámlára.

Kapcsolódó tartalom

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még