Mától Lampedusa azt mondja: Elég volt! Senkit nem akarunk többé! – kiabálta a sziget központjának alpolgármestere. A helyiek szombaton vonultak utcára, hogy az illegális bevándorlás ellen tiltakozzanak.

Olasz nők egy csoportja még a Vöröskereszt autóját is feltartóztatta, amely a migránsoknak vitt élelmiszert.
„Üzennünk kell az európai közösségnek, hogy Lampedusa nem bírja tovább. Kis gyerekeim vannak otthon. Korábban nem is gondoltam ezekre a dolgokra, de most már ösztönösen védem a gyerekeimet, mert nem tudom, mi lesz velünk a jövőben, itt Lampedusán” – panaszolta egy tüntető.

A sziget az Európai Unió egyik legdélibb pontja, alig több mint 140 kilométerre fekszik Tunézia partjaitól, így folyamatosan nagy rajta a migrációs nyomás.
A héten több mint 10 ezer illegális bevándorló érte el az olasz területet csónakokon.
A helyi befogadóközpont is állandóan túlzsúfolt.
Kapcsolódó tartalom
A legnagyobb felháborodást az váltotta ki az olaszok között, amikor szombaton elterjedt a hír, hogy a római kormány sátortáborok felállításával oldaná meg a problémát. A feldühödött tömeg ezért Lampedusa kereskedelmi kikötőjébe vonult és megakadályozták, hogy kirakodjon az a hajó, amelyik állítólag a sátrakat szállította.

„Dühösek vagyunk, mert mi itt élünk, fizetjük az adót és megteszünk mindent, amit kell, ugyanakkor ebben az igazságtalan helyzetben vagyunk. A mostani életkörülményeink nem megfelelőek és remélem, hogy az olasz és az uniós vezetők látogatása nem csak egy újabb parádé lesz”– vélekedett egy lampedusai férfi.
Ursula von der Leyen az olasz kormányfőtől kapott meghívást elfogadva vasárnap a szigetre látogatott, hogy személyesen mérje fel a migrációs helyzetet.
Az illegális bevándorlás kihívás Európa számára, ezért európai választ igényel – jelentette ki von der Leyen a Georgia Melonival közösen tartott sajtótájékoztatóján. A politikusok a migráció ellen tüntető lakosokkal is találkoztak.
A megoldás nem a migránsok szétosztása (az Európai Unióban), hanem a tengeri átkelési kísérletek megállítása
– hangoztatta Meloni.
A római vezetés hétfőn fogadhatja el az új szabályozást, amely szerint a migránsoknak 18 hónapig zárt táborokban kell lenniük. Ezekben adhatják be a menedékkérelmüket, és csak annak pozitív elbírálása esetén hagyhatják el a tábort. Akik pedig nem kapnak menekült státuszt, azokat kitoloncolják. Ez szigorítás az eddigi gyakorlathoz képest, hiszen aki mostanáig Olaszországban ért partot, egy ideiglenes engedéllyel teljesen szabadon mozoghatott az országban.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Giorgia Meloni olasz miniszterelnök (az előtérben, k) és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke (a háttérben, k) az Afrikából Európába igyekvő illegális bevándorlók egyik célpontjává vált Lampedusa szigetén 2023. szeptember 17-én. (Fotó: MTI/AP/LaPresse/Cecilia Fabiano)