Hét és fél évvel ezelőtt, 2016. március 22-én két öngyilkos merénylő felrobbantotta magát a brüsszeli Zaventem repülőtéren beszállásra várakozó utasok között. A reggeli csúcsforgalomban több százan álltak sorba a kapuknál, közülük tizenhatan a helyszínen meghaltak.
A belgiumi hatóságok azonnal elrendelték a legmagasabb fokú terorrkészültséget. A főváros utcáit ellepték a rendőrök és a katonák, amikor újabb bomba robbant. A merénylő egy forgalmas metróállomáson veszteglő szerelvény kocsijában hozta működésbe a táskájába rejtett pokolgépet. A detonációban 16 ember vesztette életét.
A két robbanás között alig másfél óra telt el, a támadás kitervelését és elkövetését az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára.
Kapcsolódó tartalom
Sabine Borgignons a támadások több, mint 300 sérültjének egyike. A sokk miatt még most, hét év után sem emlékszik a tragédia részleteire.
„Csak annyit tudok felidézni, amit elmondtak nekem. Például a tűzoltó nevét, aki a metróból kimentett. Hiába járok kezelésre, nem térnek vissza az emlékek, de nem adom fel” – mondta Sabine Borgignons, aki pénteken a többi túlélővel együtt várta, hogy megszülessen az ítélet a terroristák perében.
A merényletek kitervelőit és az elkövetők segítőit a belga hatóságok heteken belül elfogták.
Köztük azt a Mohamed Abrinit, aki – állítása szerint – az utolsó percben gondolta meg magát, és a pokolgépet hátrahagyva elmenekült a repülőtérről.
A hatóságok még aznap megtalálták és hatástalanították a bombát. Abrini a 2015-ös párizsi terrortámadások előkészítésében is részt vett, emiatt tavaly már 22 év börtönbüntetésre ítélték. A brüsszeli bíróság most újabb 30 évnyi büntetést szabott ki rá.
Kapcsolódó tartalom
A per leghírhedtebb vádlottja, Salah Abdeslam, aki a párizsi merényleteket végrehajtó terrorkommandó egyetlen, életben maradt tagja. Hónapokon át bujkált Brüsszelben, ahol 2016 márciusában fogták el, alig néhány nappal a robbantások előtt. Jelentős szerepe volt a támadások kitervelésében, ám mivel már életfogytig tartó börtönbüntetését tölti, a belgiumi bíróság nem hozott új ítéletet az ügyében.
A csaknem egy éve húzódó eljárásban eredetileg tíz gyanúsított ellen emeltek vádat, közülük kettőt menet közben felmentettek.
A többieket pénteken gyilkosság, emberölési kísérlet és terrorista csoporthoz való tartozás miatt küldték rács mögé. A legenyhébb ítélet húsz év, de három vádlott, köztük a terrorista sejt vezetője élete végéig börtönben marad.
Kapcsolódó tartalom
A kiemelt kép illusztráció. A képen: Salah Abdeslam, a 2015 novemberében Párizsban elkövetett terrorista merényletsorozat marokkói származású fővádlottja (j5) és cinkosa, Sofiane Ayari (j2) perük első tárgyalásán egy brüsszeli bíróságon, 2018. február 5-én. (MTI/EPA/AFP pool/Emanuel Dunand)