Szinte tapintani lehet a feszültséget Lampedusán, akkora a tömeg, hogy a migránsok már egymást is egyre nehezebben viselik el. A helyi hatóságok azt mondják, már nem tudják ellátni ezt az embertömeget, a befogadóközpontban nincs annyi hely, hogy mindenki biztonságban, megfelelő egészségügyi körülmények között legyen elszállásolva. Szeméthegyek vannak mindenütt, a migránsok a központ falán átmászva jönnek-mennek, sokan a szabad ég alatt alszanak.
Lampedusa központjában is az utcákon tolonganak a migránsok, de valójában már nincs a szigetnek olyan része, ahol ne zsúfolódnának össze az illegális bevándorlók.
Az ide érkezettek 90 százaléka tovább akar innen menni Franciaországba, az Egyesült Királyságba, Németországba, Belgiumba, Hollandiába, Svédországba, Norvégiába, Dániába
– mondta annak a szervezetnek a vezetője, amely a migránsok olaszországi elszállításában vesz részt.
Kapcsolódó tartalom
Lampdusáról szicíliai befogadóközpontokba szállítják a migránsokat, akik onnan egyszerűen továbbállnak, sokan egyenest a fővárosba mennek. Rómában a központi buszállomáson a Franciaországba tartó buszoknál is sok migráns várakozik. A turistákkal együtt felszállnak a Marseille-be tartó járatokra, így szabadon elutaznak.
Fenntarthatatlan az Olaszországra nehezedő migrációs nyomás – mondta drámai hangú videoüzenetében péntek este Giorgia Meloni miniszterelnök,
miután a héten több mint hétezer illegális bevándorló érkezett Lampedusára. Mint mondta, világos, hogy Olaszország és Európa nem fogadhatja be ezt a hatalmas embertömeget.
Kapcsolódó tartalom
Meloni úgy fogalmazott: Európában mostanáig a vita kizárólag arról szólt, hogy hogyan lehet befogadni az illegálisan érkezőket, és miként lehet szabályozni a 27 tagállam közötti elosztásukat. Ezzel szemben
Róma teljes paradigmaváltást szorgalmaz: az emberkereskedők és a tömeges migráció megállítását, valamint szétosztás helyett a külső határok védelmét.
Szükség van egy európai tengeri misszióra, amely akár együttműködhetne is az észak-afrikai hatóságokkal, hogy megállítsa az illegális indulásokat.
Afrikában kell ellenőrizni, kinek van joga a menekültstátuszra, és csak azt kell befogadni Európában, akinek ehhez tényleges joga van.
Mindezzel párhuzamosan komoly befektetésekkel kell ösztönözni az afrikai gazdasági fejlődést – fejtette ki az olasz miniszterelnök.
Kapcsolódó tartalom
Giorgia Meloni hozzátette: Olaszország nem tud tovább várni, ezért a hétfői kormányülésen módosítják az illegális bevándorlókra vonatkozó szabályokat. A migránsoknak 18 hónapig zárt táborokban kell lenniük, ezekben adhatják be a menedékkérelmüket, és csak annak pozitív elbírálása esetén hagyhatják el a tábort. Akik pedig nem kapnak menekült státuszt, azokat kitoloncolják.
Egyelőre azonban nincs elegendő hely, a védelmi tárca feladata lesz új táborok létesítése a kevéssé lakott, jól ellenőrizhető térségekben.
Olaszországba idén eddig 126 ezer illegális bevándorló érkezett, kétszer annyi, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Illegális bevándorlók továbbszállításukra várnak a dél-olaszországi Lampedusa szigetén lévő befogadóközpontnál 2023. szeptember 15-én. Az előző napokban rekordszámú, mintegy 6400 migráns érkezett a szigetre, ezért a helyi vezetés szükségállapotot hirdetett.
MTI/EPA/ANSA/Ciro Fusco