Az 57 éves férfi évekig azt hazudta barátainak és a családjának, hogy 60 éves élettársa él és virul, miközben a nő 2018-ban elhunyt.
A nő családja azután jelentette be az eltűnését, hogy hosszú ideig nem tudott vele kapcsolatba lépni. A férfi eleinte többször is azzal hárított, hogy felesége alszik, vagy nem elérhető, majd végül azt mondta nekik, hogy neje nem akar többé beszélni a családjával.
Kapcsolódó tartalom
A rendőrség a bejelentést követően márciusban találta meg a nő holttestét. A férfi ekkor elismerte, hogy eltitkolta a halálát és rejtegette a holttestet.
Man kept wife’s body in freezer so he could keep collecting her pension https://t.co/Z9tFMv1vK0 pic.twitter.com/ZAYQYsk4dj
— New York Post (@nypost) September 13, 2023
Kezdetben azt állította, ezt azért tette, hogy megvárja a tavaszt, és eltemethesse a nőt a Varmlandban lévő farmjuk közelében. Később azonban kiderült, hogy neje halála óta csalással összesen 117 ezer dollárra, azaz
körülbelül 42 millió forintra tett szert a nő nyugdíjából és egyéb juttatásaiból.
Az egyik jelentés szerint a férfi otthona fagyasztójában tartotta a testet, ahol az élelmiszereket is tárolta.
„Az elhunyt sírjának szentségét minden alkalommal megsértette, amikor kinyitotta és bezárta a fagyasztót, ez pedig súlyosbító körülmény” – érvelt a tárgyaláson az egyik ügyész.
A bíróság végül többek között a polgári szabadságjogok súlyos megsértése, súlyos csalás, holttest megcsonkítása és okirat-hamisítás vádjával ítélte el a férfit.
Kapcsolódó tartalom
Forrás: New York Post
A kiemelt kép illusztráció.