Aktuális

Tűz ütött ki egy fővárosi kórház udvarán

Sötét, vízzel teli, szűk járatokon hozzák a felszínre a magyar mentőcsapatok a barlangban rekedt kutatót

Jól halad annak az amerikai barlangkutatónak a mentése, aki a törökországi Morca-barlangban lett rosszul. A magyar mentőcsapatok a felszín alatt ötszáz méterrel vették át az amerikai barlangászt, akit hordágyon próbálnak meg felszínre hozni. A mentés bő egy hete tart, és a magyarok szerint embert próbáló.

Elképesztő körülmények között próbálják hordágyon felhozni azt az amerikai barlangkutatót, aki még szeptember 2-án lett rosszul 1040 méteres mélységben, egy nemzetközi expedíción Törökországban.

Mark Dickey-t egy kilométeres mélységben tudták elérni a segítségére siető orvosok. Múlt hét elején elsőként a Magyar Barlangi Mentőszolgálat négyfős, egészségügyi csapata jutott le hozzá. Gyógyszeres ellátással és vérátömlesztéssel stabilizálták a kutatót, aki addig életveszélyes állapotban volt, miután gyomorbélrendszeri vérzést kapott a mélyben.

Kapcsolódó tartalom

A Morca-barlangnál van egy magyar fotós is, aki azt nyilatkozta, hogy Mark Dickey több mint ezer méter mélyen biztonságos és aránylag kényelmes helyen van, de az ott töltött csaknem tíz nap embert próbáló volt. A magyar fotós szerint a kutató kimentése nehéz és összetett művelet.

„Ez egy függőleges barlangrendszer, amiben rengeteg víz van. Ott belül négy fok van. A barlangban több tárna is található, de keskeny átjárások is. Ezeken keresztüljutni lesz a legnehezebb része a mentőakciónak” – mondta Berentés Ágnes, aki angolul nyilatkozott a nemzetközi sajtónak.

Vannak olyan helyek, ahol a mentésben részvevőknek olyan sziklák között kell egyensúlyozniuk, ahol csak egy ember fér el. De sötét, vízzel teli aknák is nehezítik a haladást.

„Nagyon keményen dolgozik az orvosi csoportunk, hogy az amerikai barlangász állapotát stabilan tartsuk. Óvatosan haladunk, nem kockáztathatjuk, hogy rosszabbodjon a helyzete. Minden egyes métert megfontoltan teszünk meg. A hordágy most a felszín alatt háromszáz méterrel van” – mondta az Európai Barlangi Mentők Szervezetének elnöke.

A helyszínen tartózkodó magyar mentőcsapatok 500 méternél vették át Mark Dickey-t. A Magyar Barlangi Mentőszolgálat honlapján az olvasható, hogy a hordágy elérte a mínusz 500 méteres bivakot. Innen rövid pihenő után a tervek szerint megkezdődik a magyar és horvát csapat közös szakasza, körülbelül mínusz 120 méterig.

Kapcsolódó tartalom

Mark Dickey kimentése múlt szombaton kezdődött. Vasárnap érték el az 500 méter mélységet, hétfő reggelre pedig a 300-at. Egyelőre biztosat nem lehet tudni arról, hogy meddig tart a mentés és mikor kerülhet biztonságos körülmények között kórházba az amerikai barlangász.

Ajánljuk még