A teljes beszélgetést itt hallgathatja vissza:
Lánczi Tamás az interjúban úgy fogalmazott:
sorsdöntő választás előtt állunk, mert több mint egy évtized után ismét esély látszik arra, hogy magyar képviselők legyenek Pozsonyban.
Megjegyezte: lehetett ugyan hallani szlovák politikusoktól az elmúlt években, hogy majd ők képviselik a magyarok ügyét, ám azt láthatjuk, hogy a magyarok ügyét csak a magyarok képesek képviselni.
A politológus szerint Szlovákia apatikus, politikailag kiábrándult állapotban van, a szavazók szkeptikusak, várhatóan alacsony lesz a választási részvétel, ez pedig lehetőséget teremt a magyarok számára.
Kapcsolódó tartalom
A felmérések szerint a Szövetségnek van esélye elérni a bejutási küszöböt, főleg, ha szlovák honfitársaik nem mennek el nagy arányban választani – mondta, hozzátéve: három hét rövid idő, ez alatt a magyar pártnak nagyon intenzív kampányt kell folytatnia, hogy ezt az esélyt valóra is váltsa.
Lánczi Tamás a magyarok számára a legfontosabb kérdésnek az anyanyelvi oktatást nevezte.
Arra a kérdésre, van-e esély arra, hogy koalíciós szerepet vállal a Szövetség, ha bejut a parlamentbe, illetve hogyan áll most a legesélyesebbnek tartott Smer, Robert Fico pártja, Lánczi Tamás kifejtette: nagyon sok párt indul, a szlovák választási rendszer pedig lehetőséget ad arra, hogy sok kicsi, nagyjából hasonló súlycsoportban versengő párt jusson be a törvényhozásba.
Kapcsolódó tartalom
Elemzése szerint ezek közül – a többiek rovására erősödve – a Smer emelkedik ki, mert Robert Fico a szlovákokat nagyon érdeklő, egyben elkeserítő témákat karolt fel, mint a gazdaság, a munkanélküliség, a reálbércsökkenés, és képes „becsatornázni” az ezekkel kapcsolatos félelmeket, indulatokat.
Lánczi Tamás kitért arra, hogy bár a Smer „tankönyvszerűen” baloldali párt, az a furcsa helyzet állt elő, hogy Fico pártja valójában a globalistákkal szemben áll, és véleménye szerint azért kap rengeteg támadást (a Szlovákiában is működő Soros-szervezektől is), mert nem akarja Szlovákiát alárendelni a globalista, internacionalista erőknek.
A politológus nagyon érzékeny kérdésnek nevezte, hogy ki kivel köt koalíciót, de az anyaország és a V4-ek szempontjából úgy ítélte meg, hogy kedvező lenne Fico győzelme, ami csak relatív lehet, abszolút többségre nem fog szert tenni.
Kapcsolódó tartalom
Úgy vélte, megvan a veszély, hogy zavaros idők jönnek Szlovákiában, és a győztes nem talál koalíciós partnert, mert ebbe álláspontja szerint Brüsszelből és a tengerentúlról beleszólhatnak.
Ficónak megvan a politikai képessége, hogy egy koalíciót tető alá hozzon, ha ezt külföldről engedik – mondta, kifejtve:
ha nem lesznek koalíciós partnerek, folytatódik az a káosz, amely az elmúlt legalább egy évet jellemezte Szlovákiában.
Lánczi Tamás a beszélgetés végén azt mondta: magyar szempontból az lenne a legideálisabb, hogy ha már Fico nyer, akkor találjon koalíciós partnereket – jó lenne, ha ebben ott lenne a Szövetség is -, így rendeződne a helyzet Szlovákiában, lenne tárgyalópartnere a többi V4 országnak is, lenne kivel leülni, aki mögött van legitimáció.
A kiemelt képen: Lánczi Tamás (Fotó: hirado.hu/Horváth Péter Gyula)