Aktuális

Izgalmas programokkal várják a látogatókat március 15-én Budapesten és vidéken egyaránt

G20-csúcs: A Kína és az Európai Unió közötti együttműködés mélyítésére szólított fel a kínai miniszterelnök

A Kína és az Európai Unió közötti kapcsolatok mélyítését és a kétoldalú együttműködést szorgalmazta szombaton Li Csiang kínai miniszterelnök Újdelhiben, Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével a G20-as országcsoport csúcstalálkozóján tartott egyeztetésén.

„Kína kész mélyíteni a kapcsolatokat és párbeszéd útján rendezni az ellentéteket a globális béke és fejlődés érdekében” – fogalmazott Li Csiang, akit a Hszinhua kínai állami hírügynökség is idézett.

A kormányfő aláhúzta: Kína gazdasági fejlődése lehetőségeket, nem pedig veszélyt hordoz magában Európa és a világ többi része számára, és felszólította az Európai Uniót, tartsa nyitva piacait és teremtsen átlátható, tisztességes piaci feltételeket az Európába befektetni kívánó kínai vállalatok számára.

Von der Leyen a maga részéről reményét fejezte ki, hogy Peking konstruktív szerepet játszik majd az ukrajnai háború igazságos lezárásban.

A politikus az X platformon hozzátette: Kínának kulcsszerepe van a globális válságok rendezésében. Erre példaként az éghajlatváltozás elleni küzdelmet említette.

Li Csiang szombaton brit kollégájával, Rishi Sunakkal is egyeztetett a csúcstalálkozó margóján. A megbeszélésen a kínai miniszterelnök azt mondta, Kínának és az Egyesült Királyságnak megfelelő módon kell kezelnie ellentéteiket és tiszteletben kell tartania a főbb nézetkülönbségeket.

Ajánljuk még