Megrázó

Meghaladta a kétezret a marokkói földrengés halálos áldozatainak száma

A nigeri junta azzal vádolja Franciaországot, hogy meg akarja támadni az országot

Niger elleni agresszió előkészítésével vádolta az afrikai ország katonai vezetése Franciaországot szombat este.

Amadou Abdramane, a junta szóvivője a televízióban közzétett bejelentése szerint Franciaország a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) több tagállamában mozgósította katonáit, valamint katonai helikoptereket, repülőgépeket és tankokat is készültségbe helyezett a többi között Szenegálban, Elefántcsontparton és Beninben, illetve francia hadihajó érkezett a benini Cotonou kikötőjébe.

Kapcsolódó tartalom

„E mozdulatok célja az országunk elleni intervenció előkészítése” – áll a junta közleményében.

A Nigerben július 26-án elkövetett puccs után az ECOWAS valóban katonai beavatkozást helyezett kilátásba annak érdekében, hogy helyreállítása Nigerben az alkotmányos rendet és tisztségébe visszahelyezze a hatalomátvétel során elmozdított Mohamed Bazoum elnököt. Franciaország mintegy 1500 katonát állomásoztat Nigerben az iszlamista fegyveres csoportok elleni harc céljából. Augusztus elején a junta visszavonta a Párizzsal kötött katonai együttműködési megállapodásokat, Niameyben pedig napokon keresztül több ezren tüntettek a francia kontinengs távozását követelve.

A nigeri katonai junta támogatói francia zászlót égetnek tiltakozásul a francia katonai jelenlét ellen Niameyben 2023. augusztus 30-án. Nigerben július 26-án katonai államcsínnyel megdöntötték Mohamed Bazoum államfõ hatalmát. Franciaország 1500 katonát állomásoztat Nigerben, akik Bazoum elnök rendszerének segítettek a Nigert és a Száhel-övezet nagy részét vérbe borító dzsihadisták elleni harcban (Fotó: MTI/EPA/Issifou Djibo).

Párizs a bejelentésre közleményben reagált, amely szerint Franciaország továbbra is érvényesnek tekinti a Nigerrel folytatott katonai együttműködést, mert az ezt szabályozó egyezményt a demokratikusan megválasztott nigeri hatóságokkal kötötték, így csak az jogosult annak felmondására.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: Rendfenntartók a nigeri junta támogatóinak tüntetésén a főváros, Niamey francia légitámaszpontjánál 2023. augusztus 27-én. A puccsiták augusztus 26-án kétnapos határidővel kiutasították az országból Franciaország nigeri nagykövetét, Sylvain Ittét. A hatalmat július 26-án magához ragadó junta azzal vádolta meg Franciaországot, hogy fegyveres beavatkozásra készül a fogságban levő Mohamed Bazoum nigeri elnök visszahelyezése érdekében (Fotó: MTI/EPA/Issifou Djibo).

Ajánljuk még