Péntekig lehetett választói igazolványt igényelni Szlovákiában. Ezt olyanok is kérhették, akik nem az állandó lakóhelyük szerinti szavazókörben akarják leadni a voksukat.
Kapcsolódó tartalom
Akik pedig külföldön lesznek a választáskor, azok levélben szavazhatnak. Eddig 131 országból csaknem 73 ezren kérték, hogy élhessenek ezzel a lehetőséggel.
Egyre kiélezettebb a helyzet Magyarország szomszédságában: a Nézőpont Intézet Szlovákiában végzett felmérése szerint 73 százalék elégedetlen az Ódor Lajos vezette szakértői kormánnyal.
Hozzáértő vezetőt és minőségi kormányt szeretnének Szlovákiában – erről ifjabb Lomnici Zoltán beszélt az M1-en. Az alkotmányjogász úgy fogalmazott: a felvidéki magyarság ne a nagy pártokban, hanem a helyi magyar pártokat tömörítő Szövetségben bízzon.
„A kormányzati szereplőkön túl számos kispárt próbálja a jelenlegi helyzet megoldásának kulcsaként magát feltüntetni. Többféle elmélet van, de azért az a fősodratú elmélet vagy a legbevettebb elmélet, hogyha sokan mennek el szavazni, az a kispártoknak is kedvezhet, tehát valóban lehet arra számítani, hogy akár hat–nyolc párt is bejut, vagy akár több a Szlovák törvényhozásba” – mondta Lomnici.
Az ország mellett a felvidéki magyarság jövőjét is meghatározhatja a közelgő választás. Ezen dől el, hogy lesz-e újra parlamenti képviseletük – erről Szövetség elnöke beszélt az M1-nek.
„Hogy ha közösségünknek nincs parlamenti képviselete, akkor csak a pályán kívülről tudunk bekiabálni, és nem hallgatnak meg bennünket, fontos az, hogy legyen a felvidéki magyarságnak és az általunk lakott régióknak is képviselete a parlamentben, mert csak akkor tudjuk megoldani azokat a problémákat, amik bennünket, illetve a velünk együtt élőket érdeklik”
– mondta Forró Krisztián.
Kapcsolódó tartalom
A Szövetség elnöke szerint a jelenlegi pozsonyi törvényhozás nem foglalkozik a migráció problémájával, pedig az illegális bevándorlás nagy gondot okoz az ország déli és keleti részén élő magyaroknak. A Szövetség már júniusban jelezte, hogy ez komoly probléma, de a kormány és a parlamenti pártok nem hallották meg a kéréseiket. Forró Krisztián szerint ez azt bizonyítja, hogy nem érdekli őket az ország magyarlakta déli és keleti régiója.
Kiemelt kép: Forró Krisztián, a felvidéki Szövetség elnöke (Fotó: MTI/Kovács Tamás)










