Időjárás

Óriási fordulatot vesz az időjárás – kiderül, mit hoz a zsákban Sándor, József, Benedek

Német lap: Minden bizonyíték Kijevre mutat az Északi Áramlat felrobbantásának ügyében

Továbbra is tagadja Ukrajna, hogy köze lenne az Északi Áramlat tavalyi felrobbantásához. Az ukrán védelmi miniszter szerint tévképzet, ami oknyomozó újságírók munkája nyomán megjelent a német Der Spiegelben. A lap ugyanis arra a következtetésre jutott, hogy a gázvezetéket egy hatfős, speciális felszereléssel rendelkező ukrán búvárosztag robbanthatta fel. Korábban viszont többször is felmerült, hogy a robbantás hátterében az Egyesült Államok állt.

„Minden bizonyíték Kijevre mutat” címmel jelentetett meg terjedelmes cikket a német Der Spiegel és a ZDF televízió, amelyben a tavaly felrobbantott Északi Áramlat gázvezeték részleteit tárták fel. Ez egy katasztrofális támadás volt az energiaellátás ellen,

„egy kémthriller, amely képes megváltoztatni a nemzetközi politika irányát”

– olvasható az összeállításban.

Korábban már a Daily Mail brit lap is arról írt: a nyomok egy ukrán alapítású utazási irodához vezetnek, amelyet fedőcégként használtak. A német nyomozók az ANDROMEDA nevű jachtot vizsgálták, mert a fedélzetén katonai minőségű, víz alatt is bevethető robbanóanyag nyomait fedezték fel. A terrorcselekmény időpontjában ugyanis a hajó nagyon közel horgonyzott a robbanásokhoz.

Kapcsolódó tartalom

A Der Spiegel most arról számolt be: az akkori tervek szerint elvileg hat ukrán kommandós katonának kellett volna hamis személyazonossággal hajót bérelnie, majd egy speciális felszereléssel lemerülnie a Balti-tenger fenekére, és felrobbantani a csöveket. Az emberek Valerij Zaluzsnij ukrán főparancsnoknak dolgoztak, és Volodimir Zelenszkij elnököt nem tájékoztatták a tervről.

Az Északi Áramlat tavaly szeptemberi felrobbantása óta Németország, Dánia és Svédország is nyomoz az ügyben. A vizsgálatok kezdete óta

Oroszországot, az Egyesült Államokat és Ukrajnát is felelőssé tették a terrortámadásért. A felelősséget viszont még senki sem vállalta.

Elemzők szerint akár Moszkva is állhat a terrorcselekmény hátterében, viszont szerintük kicsi az esélye, hogy az oroszok a saját gázvezetékük felrobbantásával vágták volna el magukat a bevételektől, és csökkentenék a befolyásukat Európa energetikai helyzetére.

Kapcsolódó tartalom

Az Egyesült Államok feltételezett szerepe a robbantásban azért is érdekes, mert Joe Biden még a háború kitörése előtt a vezeték megszüntetésével fenyegetőzött. Így nem meglepő, hogy a gyanú először rájuk terelődött.

A fordulat idén márciusban következett be, amikor a New York Times amerikai hírszerzői források alapján arról írt: egy ukránbarát csoport lehet a felelős az Északi Áramlat felrobbantásáért. Ezt az ukrán kormány azonnal cáfolta.

Számomra ez egy elég furcsa történet, semmi közünk hozzá

– szögezte le Olekszij Reznyikov, ukrán védelmi miniszter.

De a nyomozások szálai továbbra is Ukrajna irányába mutatnak, és szakértők azt is megjegyzik: az ukránok amerikai támogatás nélkül nem tudták volna véghezvinni a robbantást.

Kapcsolódó tartalom

Az Északi Áramlat 2 ügye téma volt a Tucker Carlson által Orbán Viktorral készült interjúban is. Az amerikai újságíró felvetette, egyértelműnek tűnik, hogy a Biden-adminisztráció robbantotta vagy robbantatta fel a csővezetéket.

Amikor megtörtént, akkor terrorista támadásnak minősítettük

– válaszolta a magyar miniszterelnök, majd hozzátette: Európában nem mondták ki soha, hogy terrortámadás volt. Csak, hogy „valami” volt. Ez a szuverenitás hiányának jele, de ez legyen a németek problémája – fogalmazott Orbán Viktor, majd aláhúzta: „A németekkel ezt meg lehetett csinálni, velünk azonban nem.

Az Északi Áramlat ügyében jelenleg is tart a nyomozás, azonban annak nagy része még mindig titkos.

Kiemelt kép: Shutterstock

Ajánljuk még