A lelőhely készleteit egymilliárd köbméterre becsülik.
„A mezőt közel négyezer méter mélyen fedezték fel a földfelszínről lefúrva a mélybe. A kapott geológiai információk szerint az új mező készletei elérhetik az egymilliárd köbméter földgázt”
– fejtette ki jelentésében az ukrán gázvállalat. Hozzátette, hogy az Ukrhazvidobuvannya folytatja a geológiai kutatási programot ezen a területen, és további kútfúrásokat terveznek. A közleményből nem derült ki, hol található a lelőhely.
A vállalat emlékeztetett arra, hogy nem ez az első új szénhidrogén-lelőhely, amelyet idén fedeztek fel Ukrajnában: a Naftohaz vállalatcsoport a közelmúltban indított be két nagy hozamú kutat, amelyek együttesen több mint 430 ezer köbméter gázt termelnek ki naponta.
„A készletek növelésével perspektívát teremtünk a gáztermelés fenntartható növekedéséhez”
– jelentette ki Oleh Tolmacsev, a gázkitermelő cég ügyvezető igazgatója.
A kiemelt kép illusztráció.