Aktuális

Vasárnap hajnalban óraátállítás! Így módosul egyes vonatok és buszok menetrendje

Államtitkár: A cél az, hogy az új világrend nyertesei legyünk

A cél az, hogy nyertesei legyünk az új gazdasági világrendnek, ehhez pedig tehetséges fiatalokra és az őket támogató vállalkozásokra van szükség – fogalmazott az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken Balatonalmádiban.

Zsigmond Barna Pál, a Mészáros Alapítvány VII. konferenciájának megnyitóján azt mondta: a fiatalok oktatásába fektetett pénz a jövőbe való befektetés.

A sikerhez sok mindenre van szüksége a fiatal generációnak, többek között kitartásra, tudatosságra, egy magtartó közösségre és anyagi támogatásra, ez utóbbi terén élen jár a Mészáros Alapítvány. Megtartó közösség lehet a családon kívül a magyarság, a magyar közösséghez való tartozás. Magyarnak lenni lelki, nyelvi, földrajzi közösséget is jelent – mutatott rá.

Közölte:

a cél a magyar szuverenitás megőrzése, a gazdasági növekedés fokozása, az állam szerepének megerősítése és annak biztosítása, hogy magyarok döntsenek a magyarokat érintő kérdésekben.

Jövőre Magyarország tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét, ami lehetőséget teremt arra, hogy a magyar álláspont erőteljesebben szerepeljen olyan külpolitikai kérdések kezelésében, mint a versenyképesség javítása, a migráció, az Európai Unió bővítése – közölte.

Örvendetesnek nevezte a jó viszonyt Szerbia és Magyarország között, hozzátéve, hogy reményei szerint Ukrajnával is sikerül majd a jövőben jó kapcsolatot ápolni. Kiemelte a közép – európai népekkel való közös fellépés fontosságát az uniós politikában.

Mint mondta, Európa meggyengült, a német gazdaság visszaesett, Afrika és Ázsia fokozatosan erősödik. Ilyen helyzetben fontos, hogy Magyarország felismerte a keleti és déli nyitás fontosságát, valamint a jó szomszédságpolitika jelentőségét.

Kapcsolódó tartalom

Tóth Krisztina, a Mészáros Alapítvány kuratóriumának tagja, a Mészáros Csoport CSR igazgatója köszöntőjében kiemelte: a Mészáros Alapítvány az elmúlt hét esztendőben mintegy 1200 diák tanulmányait támogatta 700 millió forint értékben. Mint mondta, a mai világra jellemző, gyorsan változó körülmények között nagyon fontos, hogy gyorsan reagáljunk a kihívásokra.

A Mészáros cégcsoport ezt szavai szerint úgy éri el, hogy több mint 30 ezer munkavállalója a tudásának legjavát adja, a tagvállalatok élen járnak a legkorszerűbb technológia használatában, nyitottak az új dolgokra. 169 tanuló 121 millió forint ösztöndíjat kapott az alapítványtól az előző tanévben.

Sisa András, a Mészáros Alapítvány kuratóriumának tagja reményteljesnek nevezte a magyar gazdaság helyzetének alakulását.

Elmondta, hogy a Mészáros Alapítvány idén 75 ezer forintos ösztöndíjjal támogatja havonta a diákokat, a legjobban teljesítő fiatalok pedig 100 ezer forintot kapnak havonta.

A Mészáros Alapítvány VII. kétnapos konferencia témái, a mesterséges intelligencia, a hazai startup-ökoszisztéma valamint az ukrajnai háború hatásai.

Ajánljuk még