Újabb tüntetéshez készülődtek csütörtök reggel a fukusimaiak a prefektus épülete előtt, miután az atomerőműben tárolt radioaktív vizet elkezdték az óceánba engedni. A tiltakozók aggódnak, hogy a szennyezett víz káros hatással lesz az élővilágra.
Kapcsolódó tartalom
Tüntetők vonultak az erőművet üzemeltető cég tokiói székháza elé is, a demonstrálók egy másik csoportja pedig a fukusimai erőműhöz közeli tengerparton tiltakozott.
Az erőmű vezetése igyekezett megnyugtatni az embereket. Azt állítják, hogy az általuk alkalmazott eljárás után a nukleárisan szennyezett víz teljesen ártalmatlan, sőt ivóvíz minőségű lesz, és még azt is csak hígítva engedik az óceánba.
„Ez egy fontos mérföldkő az erőmű sok lépésből álló lebontásában. Ezzel megnyílik az út a sokkal veszélyesebb folyamatok, mint például a nukleáris fűtőanyag összegyűjtése és tárolása felé. A megtisztított vizet sem egy nagy tömegben engedjük az óceánba, hanem kis adagokban harmincc év alatt” – mondta az erőmű egyik vezetője, aki azt is hozzátette, hogy amint rendellenességet észlelnek, azonnal felfüggesztik a műveletet.
Kapcsolódó tartalom
A fukusimai atomerőműben mintegy 1000 tartályban körülbelül 1,34 millió tonna nukleárisan szennyezett vizet tárolnak. Ebből a tervek szerint idén négy szakaszban több mint 30 ezer tonnányit engednek az óceánba.

Ez azonban a legtöbb csendes-óceáni állam vezetését nem nyugtatja meg. Vanuatu külügyminisztere az akció leállítását sürgette, amíg minden kétséget kizáróan nem bizonyosodik be, hogy az valóban biztonságos.
Kapcsolódó tartalom
Megkezdték a só felvásárlását a dél-koreaiak, mert rövidesen az óceánba eresztik a fukusimai atomerőmű hűtővizét
Ellenőrzik a tengerparti strandok vizének radioaktivitását Dél-Koreában
Makaón pedig máris különleges biztonsági intézkedéseket vezettek be a kikötőkbe érkező halszállítmányokra.
„Először a csomagolás radioaktivitását mérjük, majd egészségügyi ellenőrzés végzünk. Ezután véletlenszerűen vett mintákat küldünk laborba a sugárzás ellenőrzésére ”
– mondta egy élelmiszer-biztonsági ellenőr.
Van, aki viszont úgy látja, hogy a fukusimai erőműben alkalmazott eljárással a nukleárisan szennyezett víz valóban veszélytelenné válik.
„Álláspontom szerint a víz tengerbe engedése biztonságos. Egyértelműen megfelel a Egészségügyi Világszervezet ivóvízre vonatkozó előírásainak” – mondta az ausztráliai Adelaide Egyetem professzora.
A fukusimai események gazdasági és politikai hatásai egyelőre kiszámíthatatlanok, de
Kínában sokan már most bojkottálják a japán termékeket, és a szigetországba sem utaznának.
A fukusimai atomerőművet 2011-ben egy földrengést követő szökőár rongálta meg. A katasztrófa elhárításkor használt hűtővizet érte radioaktív szennyeződés, amelyet azóta is ott tárolnak. Az erőmű vezetése szerint a tartályok elhasználódása miatt kell a szennyezett vizet ellenőrzött keretek között az óceánba engedni.