Aktuális

Kerkez kisebb sérülés miatt nem lép pályára ma a Puskás Arénában

A kínai külügyminiszter az ASEAN-tagállamokba utazott, miközben háborog a Dél-kínai-tenger

| Szerző: hirado.hu
Vang Ji kínai külügyminiszter csütörtök kezdte meg délkelet-ázsiai körútját, melynek során Szingapúrba, Malajziába és Kambodzsába utazik, miközben Peking és Manila között a Dél-kínai-tengeren komoly feszültség alakult ki.

Vang csütörtökön megkezdte négynapos délkelet-ázsiai útját – közölte a kínai külügyminisztérium. Ez lesz az első hivatalos útja külügyminiszterként azóta, hogy július 25-én kinevezték a posztra. A külügyminisztérium szerint Vang útjának célja a kommunikáció javítása, illetve a regionális stabilitás előmozdítása.

„Kína kész együttműködni a három országgal – Szingapúrral, Malajziával és Kambodzsával – a gazdasági fellendülés előmozdítása, a béke és a nyugalom fenntartása, a cserekapcsolatok és a kölcsönös tanulás elmélyítése, valamint a régió és a világ békéjéhez, stabilitásához, fejlődéséhez és jólétéhez való nagyobb hozzájárulás érdekében”

– áll a minisztérium közleményében.

Kapcsolódó tartalom

Vasárnap ugyanis a kínai parti őrség egyik hajója vízágyúval rálőtt egy Fülöp-szigeteki ellátóhajóra a Dél-kínai-tengeren, egy olyan vitatott zátonynál, amelyre Peking és Manila is igényt tart. A hétvégi incidens tovább fokozta a Peking és Manila között a Dél-kínai-tengeren korábban már kialakult feszültséget, amely a térségben egyébként is kiéleződni látszik az Egyesült Államok és Kína növekvő rivalizálása miatt.

Peking közölte, hogy megtette a szükséges és hivatalos lépéseket területi integritásának védelme érdekében. Kína az Egyesült Államokat is bírálta, miután Washington nyilatkozatban támogatta Manila követelését a térségben.

Kapcsolódó tartalom

Egyébként Peking a Dél-kínai-tenger nagy részét magáénak vallja, de a Fülöp-szigetek, Malajzia, Vietnam, Brunei és Tajpej egymással versengenek a területi követeléseikkel.

A Nankingi Egyetem nemzetközi kapcsolatok professzora elmondta, Vang valószínűleg konszenzusra törekszik a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) tagjaival a Fülöp-szigetekkel folytatott legutóbbi vitát követő válságkezelésben a térségben. A szakértő szerint Kína megpróbálja biztosítani, hogy az Egyesült Államok ne ássa alá a térség gazdasági integrációját.

„A dél-kínai-tengeri helyzet valójában az egész ázsiai–csendes-óceáni térség jövőbeli biztonságát és gazdasági fejlődését érinti” – mondta Csu Feng.

„Az ASEAN közös érdeke, hogy az általános integráció és a regionális együttműködés hatékonyan fennmaradjon, valamint, hogy a Kína és az Egyesült Államok közötti biztonsági és katonai konfrontáció a Dél-kínai-tengeren ne eszkalálódjon”

– tette hozzá.

A külügyminisztérium szerint Vang célja továbbá, hogy az Egy övezet, egy út kezdeményezésen, egy globális infrastrukturális programon keresztül elmélyítse a partnerséget a három országgal, és új szintre emelje a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat.

Kína négy év szünet után idén megrendezi a harmadik Egy övezet, egy út fórumát. A fórumra többtucatnyi, különösen a fejlődő világból érkező világ vezetőit várják. Peking folytatja diplomáciai akcióját, amelynek célja az Egyesült Államok által vezetett globális rend kihívása.

Forrás: South China Morning Post

Kiemelt kép: Vang Ji kínai külügyminiszter mongol hivatali partnerével, Batmunk Batceceggel folytatott tárgyalásai közben Ulánbátorban 2022. augusztus 8-án (Fotó: MTI/EPA)

Ajánljuk még