Baleset

Több jármű ütközött össze, torlódik a forgalom az autópályán

Német kulturális miniszter: A romáknak továbbra is hátrányos megkülönböztetéssel és kirekesztéssel kell megküzdeniük

A romáknak továbbra is hátrányos megkülönböztetéssel és kirekesztéssel kell megküzdeniük – jelentette ki szerdán Claudia Roth német kulturális miniszter a roma holokauszt emléknapján.

„Társadalmunkban még mindig túl széles körben vannak jelen a cigányellenes előítéletek és érzületek” – hangoztatta a zöldpárti politikus. „A romákat továbbra is hátrányosan megkülönböztetés és kirekesztés sújtja számos szférában” – tette hozzá.

Augusztus 2. a roma holokauszt emléknapja, amelyet 1972 óta tartanak meg a Cigány Világszövetség párizsi kongresszusának határozata alapján arra emlékezve, hogy 1944. augusztus 2. éjjelén több mint négyezer cigányt gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban.

„Mintegy félmillió roma halt erőszakos halált a náci Németországban” – hangsúlyozta Roth. „Haláltáborokban gyilkolták őket, erőszaknak, éhezésnek és betegségeknek estek áldozatul, deportálták és kényszermunkásokként zsákmányolták ki őket” – fűzte hozzá.

Roth felhívta a figyelmet arra is, hogy a cigányság hátrányos megkülönböztetése nem 1933-ban kezdődött és „nem ért véget 1945-tel”.

A német tárcavezető kiemelte, hogy

a roma holokausztot még inkább tudatosítani kell az emberekben, mivel a népcsoportra sokáig alig fordítottak figyelmet.

Hozzátette, hogy ezzel párhuzamosan több ismeretre van szükség a németországi cigányság történetéről és sokszínű kultúrájáról. Mint mondta, egyebek között fel kell lépni a cigányellenességgel szemben, és több fényt kell vetni a romák német történelemben és kultúrában játszott szerepére.

„Történelmi felelősségünkből fakadóan rendkívüli kötelességünk fellépni a rasszizmus, cigányellenesség és antiszemitizmus minden megnyilvánulási formájával szemben” – szögezte le a német kulturális tárca vezetője.

Ajánljuk még