Az Amerikai Egyesült Államok baloldali vezetése hivatalba lépése óta úgy tesz, mintha nem azonos szövetségesi, biztonságpolitikai érdekkörbe tartozna Magyarországgal. Ennek egyszerű oka van: a fontos ideológiai kérdésekben jelentősen eltér a magyar álláspont az amerikai nézettől – mondta Tóth Erik. Az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója szerint a Biden-adminisztráció mostani döntésével veszélybe sodorja a határon túl élő magyarokat, különösen a háború borzalmait nap mint nap átélő kárpátaljai honfitársaink életét.

A szélsőbaloldali amerikai kormányzat által meghatározott kiállítási időtartam szimbolikus, hiszen a magyar állampolgársági törvény módosítása értelmében 2011. január 1-jétől a határon túli magyarok kedvezményesen honosíthatók. Ez azt jelenti, hogy egyéni kérelemre magyar állampolgárságot szerezhet az a nem magyar állampolgár is, akinek felmenője magyar állampolgár volt, vagy valószínűsíti a magyarországi származását, magyarnyelv-tudását pedig igazolja. További feltétel a büntetlen előélet, és az, hogy az adott személy honosítása Magyarország közbiztonságát és nemzetbiztonságát nem sérti.
Éppen ezért érthetetlen az Egyesült Államok érvelése, amely biztonsági aggályokra hivatkozik a 2011 és 2020 között kiadott új útlevelekkel kapcsolatban – mutatott rá Tóth Erik. Szerinte ez a döntés illeszkedik az USA baloldali kormánya részéről az elmúlt években tapasztalható barátságtalan lépések sorozatába, amely az ideológiai különbségekre vezethető vissza. A bizonyos kérdésekben tapasztalható nézeteltérések azonban nem adhatnak okot arra, hogy egy szövetséges NATO-tagállammal szemben így viselkedjenek.
Kapcsolódó tartalom
Tóth Erik szerint a lépés azért veszélyes és meggondolatlan, mert a „Belügyminisztérium tájékoztatása szerint az Amerikai Egyesült Államok a kettős állampolgársággal rendelkező külhoni magyarok adatait követelte Magyarországtól, amelyet a biztonságuk érdekében a magyar kormány nem volt hajlandó kiadni. Ugyanis szem előtt kell tartani azt például, hogy az Ukrajnában élő kárpátaljai magyarok, amennyiben kettős állampolgársággal rendelkeznek, az ukrán alkotmány és állampolgársági törvény ellen vétenek, hiszen azok szerint az országban csak egyetlen állampolgárság létezik. Tudjuk, hogy az amerikai és az ukrán vezetés szoros kapcsolatokat ápol, ezért amennyiben az USA megkapná a magyar kettős állampolgárok listáját, átadhatná azt Zelenszkij kormányának. A magyar nemzeti kormány egyetlen magyart sem ad ki, és ez állhat Joe Biden adminisztrációjának bosszúja hátterében”.
Kapcsolódó tartalom
Tóth Erik szerint nem ez az első eset, hogy az amerikai progresszív, baloldali politikai körök Magyarország szuverenitását támadják. 2022-ben, az országgyűlési választáson már éltek a politikai korrupció eszközével, egy külföldi szervezet segítségével pénzelhették a magyarországi baloldal kampányát.
A mostani döntés célja a nyomásgyakorlás folytatása. Ez egy bosszúhadjárat az Egyesült Államok részéről.
Hozzátette: Magyarország mindig is kiegyensúlyozott és baráti kapcsolatokra törekedett az Amerikai Egyesült Államok vezetésével. Legyen szó demokrata vagy republikánus adminisztrációkról, a magyar–amerikai kapcsolatok stabilak voltak, már csak azért is, mert a NATO mindkét fél számára prioritás. A vízumszankció egy barátságtalan lépés ugyan, de hosszú távon mindkét ország abban érdekelt, hogy a szövetségesi rendszerben meg tudják érteni egymást, ahogy eddig is tették – olvasható az Origon.