Aktuális

Ráckeresztúri halálos légibaleset: az akciókamera felvétele szerint a repülés 8. percében lehetett rosszul a pilóta

Videón, ahogy a felgyógyult oroszlánfóka-kölyök ismét élvezi a szabadságot

Visszaengedték a szabadba azt az oroszlánfóka-kölyköt, amelyet még július elején fogtak be egy műanyag zacskóval a nyakán. Bár a zacskó okozta seb elfertőződött, az állat végül meggyógyult. A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy egyre több állat sebesül meg súlyosan az óceánokban lévő rengeteg műanyaghulladék miatt.

Egy műanyagzacskóval a nyaka köré szorulva találtak rá körülbelül egy hónappal ezelőtt egy oroszlánfóka-kölyökre egy argentin tengerparton. A zacskó annyira rá volt szorulva az állat nyakára, hogy belevágott a húsába, súlyos sérülést okozva.

A polgárőrség július elsején jelentette, hogy egy fóka megsebesült a szemét miatt. Mire megérkeztünk, az emberek már levágták a nyakán lévő műanyagdarabot. Ezt nem javasoljuk, mert fertőzéseket adhatnak át az embereknek, és harapni is tudnak” – mondta egy biológus.

Az állatot közel négy héten át kezelték egy kutatóközpontban. A sebesülése folyamatos ápolást igényelt, minden nap többféle kenőcsöt és gyógyszert is kapott.

Az első dolgunk az volt, hogy megvizsgáljuk az állatot. Nyilvánvalóvá vált, hogy alultáplált, vérszegény, a nyakán lévő seb pedig elfertőződött” – mondta a fókát kezelő állatorvos.

Bár a heg még mindig látszik a nyakán, a kisállat szerencsésen felgyógyult, gondozói pedig úgy döntöttek, hogy ideje visszaengedni őt az Atlanti-óceánba. A fókakölyök először csodálkozva figyelte a környezetét, majd rövid hezitálás után sebesen elindult a vízbe, ahol elmerült a hullámokban.

Ajánljuk még