Időjárás

Egészen más arcát mutatja a tavasz

Hun Sen kambodzsai miniszterelnök bejelentette lemondását, a hatalmat fiának adja át

Hun Sen kambodzsai miniszterelnök, az országban vasárnap tartott parlamenti választásokon elsöprő győzelmet arató kormánypárt vezetője szerdai televíziós beszédében bejelentette, hogy néhány héten belül lemond, és augusztus 22-én átadja a hatalmat fiának, Hun Manetnek.

A 45 éves Hun Manet tábornok először indult és nyert mandátumot a vasárnapi választáson.

Hetvenéves apja, a világ egyik leghosszabb ideje hivatalban lévő vezetője, illetve Ázsia legrégebben hatalmon lévő kormányfője 38 évig kormányozta a délkelet-ázsiai országot.

Hun Sen bejelentése nem volt váratlan, miután korábban egy vele készült interjúban kijelentette: a választások után lemond hivataláról, a hatalmat pedig átadja legidősebb fiának. Egyben figyelmeztette a választókat, hogy távozása után is ő fogja uralni a kambodzsai politikát.

A szerdai, hivatalos bejelentésen megerősítette: nem vonul vissza a politikától, hanem továbbra is a Kambodzsai Néppárt (CPP) élén marad.

A kormányfő vezette CPP elsöprő győzelmet aratott a vasárnapi parlamenti választásokon. A voksoláson a 125 parlamenti mandátumból 120-at nyert el, öt képviselői helyet a Nemzeti Egyesült Front a Független, Semleges, Békés és Együttműködő Kambodzsáért (FUNCINPEC) kapott meg.

A CPP gyakorlatilag ellenfél nélkül indulhatott a 125 képviselői mandátumért, miután a Gyertyafény nevű egyetlen jelentős ellenzéki pártot, amely a 2017-ben feloszlatott ellenzéki Kambodzsai Nemzeti Megmentés Pártja újjáalakult formája volt, kizárták a voksolásból.

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma hétfőn közölte, hogy büntetőintézkedésekkel sújtják Kambodzsát, amiért Washington szerint az ottani parlamenti választások – amelyek megnyerésével a kormányfő pártja további öt évre biztosította magának a hatalmat – sem szabadnak, sem igazságosnak nem voltak nevezhetők.

Kiemelt kép: Hun Sen kambodzsai miniszterelnök, a Kambodzsai Néppárt (CPP) vezetője leadja voksát a parlamenti választásokon Takhmua település egyik szavazóhelyiségében 2023. július 23-án. (MTI/AP/Heng Sinith)

Ajánljuk még