Baleset

Baleset miatt lezárták az M1-est Budapest felé

Giorgia Meloni: A migrációt a gyökerénél kell megállítani a kiindulási országok fejlesztésének segítésével

Az illegális bevándorlás mindenki számára káros, kivéve az emberkereskedőket – hangoztatta Giorgia Meloni olasz kormányfő a Rómában zajló fejlesztési és migrációs konferencia nyitóbeszédében, amelyben a származási országok fejlődésének segítését nevezte megoldásnak arra, hogy a migránsok ne induljanak útnak.

Giorgia Meloni kijelentette, a találkozóval egy úgynevezett „római folyamatot” akar elindítani, melynek célja az Európába tartó tömeges illegális bevándorlás leállítása.

Hatpontos fejlesztési tervet vázolt fel a kiindulási és a tranzitországok támogatására, valamint hatósági és titkosszolgálati együttműködést az emberkereskedő szervezetek felszámolására.

Hangsúlyozta, hogy

a migrációhoz való jog mellett az embereknek a hazájukban való maradás jogát is biztosítani kell.

Giorgia Meloni úgy vélte, a migrációs kérdések megoldására született eddigi tervek kudarcot vallottak az Európa és a földközi-tengeri térség, valamint más kiindulási országok közötti kapcsolat miatt, mely nem a párbeszédre, nem a felek közötti egyenlőségre épült, hanem versengésre és ellentétes érdekekre. Európának „nem leckét kell adnia, hanem kezet kell nyújtania” – mondta Meloni.

A tömeges illegális migráció mindenkit megkárosít, kivéve az embercsempész-szervezeteket, amelyek a leggyengébbek és legkiszolgáltatottabbak kárára gazdagodnak meg – mondta. Hozzátette, az emberkereskedő maffia az államokkal száll szembe, mivel azok biztonságát és demokratikus rendjét veszélyezteti.

Meloni a célok között az illegális bevándorlással szembeni fellépést tette az első helyre, majd a törvényes bevándorlás irányítását, a menekültek támogatását, valamint együttműködést az elsősorban afrikai térségek fejlődésének elősegítésére. „Utóbbi a legfontosabb, mivel a fejlődés elősegítése nélkül semmi mást nem lehet megvalósítani” – jelentette ki.

Az emberkereskedelem feltartóztatásának eszközeként az államok, hatóságok és titkosszolgálatok közötti operatív közreműködést sürgette. Kiemelte, hogy az ügyészségek együttműködése elősegítheti az embercsempész-szervezetek pénzügyi hálózatának felszámolását, valamint a „fegyverként” használt csónakok beszerzésének megnehezítését.

Hangsúlyozta, hogy

Európa és Olaszország gazdaságának szüksége van a bevándorlókra, de azokat kell beengedni, akiket az országok képesek befogadni, mivel „ha nem tudunk gondoskodni róluk, akkor az nem szolidaritás”. Megjegyezte, hogy a munkaerőként alkalmazott bevándorlókat indulás előtt képzésben kell részesíteni.

A háború, éhezés, terrorizmus elől menekülőkkel kapcsolatban kijelentette, hogy a menedékjog is „tisztázásra vár”, mert nem számíthat automatikusnak, hogy akárhol befogadják őket a világban. Megjegyezte, hogy a kivándorlás jelentős gazdasági kárt okoz a származási államoknak, melyek munkaerőt és generációkat veszítenek el.

Meloni bejelentette, hogy Róma elsősorban a közép-afrikai térség fejlesztésére indít kezdeményezést, amely a helyi mezőgazdaság, energiaszektor, infrastrukturális hálózat kiépítését, az oktatás-képzést, a vízgazdálkodás és egészségügy erősítését tartalmazza. Egyúttal olyan fejlesztési alap felállítását sürgette, amelyet az azt használó országok kezelnek.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke felszólalásában kijelentette: meg kell törni az emberkereskedelem cinikus üzleti tevékenységét, amely többek között a jobb jövő reményében elinduló fiatalok életét teszi kockára.

Giorgia Meloni a Tunézia és az Európai Unió között június 16-án aláírt szándéknyilatkozatot követően jelentette be, hogy Róma konferenciát rendez a migráció által érintett országok részvételével.

A konferencián a Földközi-tenger medencéje, Afrika, valamint az arab térség több mint húsz állama képviselteti magát az ENSZ és az Európai Unió intézményeivel együtt.

Jelen van Tunézia, Líbia, Ciprus, Mauritánia és az Egyesült Arab Emírségek államfője, Etiópia, Málta, Jordánia, Nigéria, Algéria és Libanon kormányfője, valamint Szaúd-Arábia, Marokkó, Oman, Kuvait, Törökország, Görögország, Katar és Bahrein kormányzati képviselője. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNCHR), az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), a Nemzetközi Migrációs Szervezet (OIM), a Világbank, az Európai Befektetési Bank, az Afrikai Unió, afrikai és arab pénzintézetek is képviseltetik magukat.

A konferencia megelőzi a FAO-nak a globális élelmiszerválságot érintő, hétfőn kezdődő csúcstalálkozóját. Giorgia Meloni csütörtökön Washingtonban Joe Biden amerikai elnökkel egyeztet a migrációról, november elejére pedig Olaszország-Afrika csúcsot hívott össze Rómába.

Kiemelt kép: Giorgia Meloni olasz miniszterelnök nyilatkozik a sajtó képviselőinek, amint megérkezik az Európai Unió tagországai állam- és kormányfőinek kétnapos tanácskozására Brüsszelben 2023. június 29-én. (Fotó: MTI/EPA/Olivier Matthys)

Ajánljuk még