Aktuális

Minisztérium: elindult az új agrártámogatási honlap

Mégsem oroszlán, hanem egy másik vadállat kóborolhat Berlin mellett a rendőrség szerint

Nem találtuk semmilyen nyomát az állítólagos nőstényoroszlánnak, amelyet először szerda éjfélkor észleltek Berlintől délnyugatra – közölte a helyi rendőrség pénteken, és egyúttal visszavonta a korábbi figyelmeztetését.

A szakértők bevonásával a sík, erdős terepen csütörtökön és pénteken végrehajtott hatósági keresés semmilyen konkrét nyomát nem találta az oroszlánnak. A közösségi médiában is megjelent videófelvétel elemzése után a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy a felvételen nem nőstényoroszlán, hanem valószínűleg egy vaddisznó látható.

A német főváros és a szomszédos Brandenburg tartomány határán több észlelést is bejelentettek a rendőrségnek, amely a megjelölt területet alaposan átfésülve csak egy vaddisznócsaládot talált pénteken. Ezek jelenléte azonban nem szokatlan arrafelé – fogalmazott sajtótájékoztatóján Michael Grubert, a berlini állatkerttől 18 kilométerre délnyugatra fekvő Kleinmachnow kisváros polgármestere.

„Amennyire megítélhető, azt feltételezzük, hogy nem nőstényoroszlánról van szó” – jelentette ki Grubert, hozzátéve, hogy elmúlt a veszély.

Kapcsolódó tartalom

A polgármester ugyanakkor indokoltnak nevezte a 36 órás, helikoptereket, drónokat és infravörös kamerákat is bevető hatósági kereső műveletet, amelyben állatorvosok és vadászok is részt vettek.

„Egy vadállat potenciális megjelenése által jelentett veszély igazolta a kiterjedt keresést Kleinmachnowban” – magyarázta Grubert, hozzátéve, hogy hasonló helyzetben ma is ugyanígy cselekedne.

Ajánljuk még